Körösladányi MSK

Kétszer már elbuktunk a Szarvas ellen, harmadjára nem szeretnénk…

Sajnos nem jó emlékekkel gondolhatunk vissza ősszel a Szarvas elleni mérkőzéseinkre, hiszen kétszer játszottunk velük (pontosabban náluk), mindkétszer kettő-egyre kikaptunk. A kupából való búcsú még nem is fájt annyira, mint a bajnoki vereség, most viszont visszavághatunk ellenfelünknek.

 

A 2017-es esztendőtől búcsúzik a 2017/18-as bajnokság, hiszen hétvégén az utolsó fordulót rendezik meg ebben az évben. Csapatunk szombaton, hazai környezetben fogadja a szarvasiakat, akik ellen már kétszer elvéreztünk ősszel. Egyszer a Magyar Kupa kiírásában, majd a bajnokságban is. Ellenfelünk egyébként nagyon jól szerepel a bajnokságban, annak tükrében, hogy egészen eddig a hétig két fronton is álltak, hisz a Magyar Kupa országos kiírásában egészen a legjobb 32-ig meneteltek, ami megsüvegelendő teljesítmény. Kérdés viszont, hogy a hétközi kupaforduló milyen hatással lesz ellenfelünkre. Egyrészről biztosan fáradtabban érkeznek, másfelől viszont óriási pluszt jelenthet nekik, ha a hétközi mérkőzésből tudnak meríteni.

Emellett persze nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy együttesünk Mezőhegyesen zsinórban a 10. győzelmét aratta, és ebből a tíz mérkőzésből csak három ellenfelünk – Méhkerék, Gyula, Békéscsabai Előre II. – tudta bevenni a kapunkat egyszer-egyszer. Az ősz végére mi tehát remek formába lendültünk, a Méhkerék és a Kondoros legyőzése után pedig nem titkolt célunk, hogy hétvégén a jó erőkből álló Szarvas ellen is megszerezzük a három pontot, amivel azt mondhatnánk, hogy tökéletesen zártuk az őszt. Ellenfelünk egyébként a bajnokságban a negyedik helyen áll, öt pontra tőlünk, éppen ezért is nagyon fontos három pont lesz a tét, hiszen a Szarvas szeretne felzárkózni, mi pedig még jobban ellépni az üldözőktől. Reméljük utóbbi teljesül hétvégén.

Szombaton lesznek hiányzóink. Fodor Sándor vezetőedzőnk Hajduval biztosan nem számolhat, de Kéki Cs. és Zsíros P. játéka is kérdéses még egyelőre. Mindenesetre bármilyen felállásban is futunk ki a pályára, cél csak a három pont megszerzése lehet! Bízunk a fiúkban, hajrá Ladány!!!

2017. december 2., 13:00
Körösladányi MSK – Szarvasi FC

Örökmérleg

Szarvasi győzelem: 6
döntetlen: 2
Körösladányi győzelem: 4

Szarvas – Körösladány 2-1 (2017)
Szarvas
– Körösladány 2-1 (2017) – MK
Körösladány
– Szarvas 3-0 (2017)
Szarvas
– Körösladány 3-1 (2016)
Körösladány – Szarvas 1-1 (2016)
Szarvas  Körösladány 1-1 (2015)
Körösladány  Szarvas 3-0 (2015)
Szarvas  Körösladány 2-0 (2014)
Körösladány  Szarvas 6-2 (2013)
Szarvas  Körösladány 0-2 (2013)
Körösladány  Szarvas 1-2 (2010)
Szarvas  Körösladány 2-1 (2009)

A Méhkerék – Mezőhegyes összecsapást korábban lejátszották, 3-0 arányban a Méhkerék győzött.

További párosítások: Kondoros – Dévaványa, Vésztő – Gyulai Termál, Szeghalom – Rákóczi Vasas, Békéscsabai Előre II. – Jamina

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

19 − 4 =