Körösladányi MSK

Megszereztük első győzelmünket a bajnokságban

A bajnokságban első győzelmét aratta felnőtt csapatunk szombaton este. A 3. fordulóban az újonc OMTK-ULE csapatát fogadtuk, akiket Knyihár és Papp találatával kettő-null arányban győztünk le. A mérkőzés képe alapján megérdemelt sikert arattunk.

 

A mérkőzés nem egészen úgy indult ahogy azt elterveztük, hiszen a második percben hatalmas helyzet maradt ki vendég oldalon: Sindelt ugratta ki remekül a társa, ziccerben viszont kapu mellé lőtt a játékos. A vendég helyzetre a 11. percben sikerült válaszolni, ekkor Knyihár lőtt tizenöt méterről, de a gólvonalról tisztáztak az orosháziak. Kicsivel később Nagy kapusnak kellett bravúrt bemutatnia, hiszen egy beadás után Simon tisztán tudott fejelni, kapusunknak résen kellett lennie. A 27. percben aztán nagy lehetőség volt a másik oldalon is, Papp Zs. távoli lövése a felső lécről a gólvonal elé pattant, így az állás változatlan maradt.

A 29. percben már sikerült a hálóba találnunk, Papp most az előkészítésben jeleskedett, Knyihár Dánielnek adott remek labdát, aki nagy helyzetben megszerezte a vezetést csapatunknak. (1-0) A gól után sem álltunk le a támadásokkal, a 35. minutumban Papp ment el a balszélen, a hosszún Krajcsot hozta ziccerbe, de ő közelről a kapufát találta telibe. A félidő zárásaként Hajdu még helyzetbe hozta Bozsót, aki kisodródva vette célba a kaput, de a hálóőr ezen a lövésen rajta volt.

A szünet után rögtön magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, az 51. percben végig passzolgattuk a vendég tizenhatost, végül pedig Fülöp passza után Papp Zsolt került ziccerbe és ért el gólt. (2-0) A második találatunk megnyugtatta a csapatot, ezután jobbára mezőnyjátékot láthattak a nézők. Igaz helyzet így is adódott, hiszen Fülöp fejesét védenie kellett Tóth kapusnak, valamint Burai elől is tisztáztak egyszer a védők.

A 79. percben jártunk már, amikor újabb helyzetet jegyezhettünk fel. Fülöp lövését védte ismét a vendég kapus, majd Burai ismétlése egy védőt talált hátba. A 85. percben Szántó csúsztatása tűnt veszélyesnek, de a kapus bravúrral védett, Bagyinszki távoli próbálkozása pedig elkerülte a kaput. A végére a vendégek is vezettek egy támadást, Kovács D. lövése kerülte el a kapunkat. A mérkőzést viszont nem ez zárta, hanem a 89. percben Sindel Roland kiállítása.

Megérdemelt győzelmet arattunk az újonc orosházi csapat ellen. Nagyon kellett már ez a győzelem, hiszen egy hét múlva nehéz találkozó vár a fiúkra, Nagyszénáson kell bizonyítanunk, ahol nem lesz egyszerű dolgunk.

Körösladányi MSK – OMTK-ULE 2 – 0 (1 – 0)
Gólszerzők:
Knyihár D. a 29. és Papp Zs. az 51. percben.
Sárga lapok: Bagyinszki A. a 63., Fülöp T. a 85. ill. Sajti B. az 50., Szabó N. a 71. és Lestyán Z. a 79. percben.
Kiállítva: Sindel R. (OMTK-ULE) a 89. percben.
Jók: Knyihár D., Papp Zs., Zelenyánszki L., Fülöp T. ill. Szabó N., Futaki K.

200 néző

Körösladányi MSK: Nagy B. — Hajdu Zs., Knyihár D. (Burai I. D. a 68’), Bozsó M. (Laksteter J. a 81’), Bagyinszki A., Papp Zs., Zelenyánszki L., Fülöp T. (Farkasinszki L. a 90’), Juhász D., Szántó M., Krajcs G.

Vezetőedző: Fodor Sándor

OMTK-ULE: Tóth K. — Deli L. (Kichler R. a 46’), Simon R., Fehér B. (Harangozó K. a 46’), Futaki K., Mazán N. (Kasza I. a 77’), Barna M., Szabó N., Sindel R., Lestyán Z., Sajti B. (Kovács D. az 59’)

Vezetőedző: Buza Barnabás

Fodor Sándor: Kíméletlen harcmodorban játszó ellenfelünket technikailag és labdabirtoklásban is felülmúltuk. Közönségszórakoztató, jó játékkal akár nagyobb arányban is megnyerhettük volna a mérkőzést.

Buza Barnabás: Az első komoly helyzet a miénk volt, ami sajnos kimaradt. Ezt nem bírjuk el.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy × kettő =