Körösladányi MSK

Sárréti rangadóval folytatjuk a szezont hazai pályán

Hazai környezetben lép pályára felnőtt csapatunk a Megye I. osztályú bajnokság 9. fordulójában. Ellenfelünk a Vésztő együttese lesz, akik a forduló előtt az utolsó előtti helyen állnak. A rangadót győzelemmel szeretnénk abszolválni, hiszen az alapszakasz odavágójának vége nehéz mérkőzéseket tartogat számunkra.

 

Sárréti rangadóval folytatjuk a bajnokságot, méghozzá a Vésztő csapatát fogadjuk. Ellenfelünk nem szerepel túl jól a bajnokságban, az utolsó előtti helyen állnak egy győzelemmel. Érdekesség viszont, hogy azt az egy sikert éppen a remek erőkből álló Szarvas ellen szerezték. Ez is jelzi, hogy a csapat képes azért a meglepetésekre, bár szombaton ebből nem szeretnénk sokat látni. Együttesünk a mezőhegyesi vereség után visszatalált a helyes útra, az utóbbi hetek eredményes szereplése miatt már a harmadik helyen vagyunk, amit minimum megtartani szeretnénk a forduló után is.

Az előző kiírásban a Vésztőt mindkétszer legyőztük, ez remélhetőleg most is így lesz. Hazai pályán egyébként sem kellhet plusz motiváció a játékosoknak, akik ha maximálisan odateszik magukat, akkor zsebben lehet ez a mérkőzés is. Győzelem esetén a második helyre kerülne csapatunk, míg pontvesztéskor akár három pozíciót is ronthatunk. Hajrá Ladány!!!

2018. október 6., 15:00
Körösladányi MSK – Vésztői SE

Örökmérleg:

Körösladányi győzelmek: 8
döntetlenek: 4
Vésztői győzelmek: 2

Vésztő – Körösladány 1-4 (2018)
Körösladány
– Vésztő 2-0 (2017)
Körösladány – Vésztő 0-0 (2017)
Vésztő – Körösladány 0-4 (2016)
Körösladány – Vésztő 3-2 (2016)
Vésztő – Körösladány 1-1 (2015)
Vésztő – Körösladány 0-1 (2013)
Körösladány – Vésztő 6-1 (2012)
Körösladány – Vésztő 4-3 (2012)
Vésztő – Körösladány 0-0 (2011)
Körösladány – Vésztő 1-1 (2010)
Vésztő – Körösladány 1-0 (2009)
Körösladány – Vésztő 0-3 (2008)
Vésztő – Körösladány 0-3 (2008)

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

9 − kettő =