Körösladányi MSK

Győzelmünkkel továbbjutottunk a megyei kupában

Kettő-egyes sikert arattunk a Sarkadi Kinizsi ellen, ami azt jelenti, hogy a Békés Megyei Kupában bejutottunk a legjobb tizenhat csapat közé. A kupa tavasszal folytatódik a harmadik fordulóval.

 

Szoros mérkőzésen jutottunk tovább a Megye II./A csoportjában szereplő Sarkadi Kinizsi ellen a megyei kupa második fordulójában. Csapatunk Bartik M. révén elég hamar előnybe került, ám a hazaiak a lehető legjobbkor, a szünet előtt egyenlítettek. Döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú gárda jutott volna tovább, azonban a másodi játékrészben Burai D. is eredményes volt, így minimális különbséggel, de legyőztük a Sarkad csapatát.

Hétvégén a bajnokságban folytatás a Szarvas ellen.

Sarkadi Kinizsi LE – Körösladányi MSK 1 – 2 (1 – 1)
Gólszerzők: Rajki-Tóth Z. a 45. ill. Bartik M. a 24. és Burai D. a 68. percben.
Sárga lapok: Farkas M. a 42., Erdei I. a 65. és Jenei G. (mindhárom Sarkad) a 70. percben.

Sarkadi Kinizsi LE: Franciskovic D. – Szalazsán A., Bányai P. (Jánki I. az 56′), Tóth K., Patkás D. (Farkas M. a 39′), Tokaji Zs., Jepure B. (Pap L. a 78′), Rajki-Tóth Z. (Szalazsán R. a 78′), Takács L., Jenei G., Erdei I. (Repa M. a 71′)

Vezetőedző: Bali István

Körösladányi MSK: Nagy B. – Ruzsa Z., Burai D., Farkasinszki L., Prasler, Kisari T., Zelenyánszki L., Paulik Á. (Zsíros P. a 46′), Szabó Á., Bartik M. (Polák G. a 64′), Laksteter J. (Baksai Zs. a 46′)

Vezetőedző: Fodor Sándor

→ A mérkőzésről készült képgaléria elérhető ide kattintva.

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 × 4 =