Körösladányi MSK

Sokat érő győzelem Gyulán

Kettő-nullás győzelmet aratott csapatunk szombaton a Gyula otthonában. Értékes pontokat szereztünk így, hiszen az összes riválisunk nyerni tudott az utolsó játéknapon. A téli bajnok kiléte így a jövő heti pótolt mérkőzések után dől el.

 

57. perc: Burai egy csel után a keresztbe mozgó Ruzsa Zoltánt hozta játékba, aki a kimozduló Harman kapus felett a kapuba emelte a labdát. (0-1)

80. perc: Viszonylag távolról végezhettünk el szabadrúgást, amit Sipos remekül küldött kapura, a labda a felső lécen csattant. A kipattanóra Laksteter Jován érkezett és a kapuba passzolta a labdát. (0-2)

A mérkőzésen mindkét oldalon akadtak helyzetek, azonban csapatunk ezekkel a szombati napon jobban élt. A célt teljesítettük hétvégén, megszereztük a három pontot, ezzel pedig továbbra is az élen állunk, előnyünk nem csökkent. A közvetlen riválisok közül mindenki nyert, ennek fényében igazán értékes pontokkal gazdagodtunk.

Gyulai FC-Termál – Körösladányi MSK 0 – 2 (0 – 0)
Gólszerzők: Ruzsa Z. az 57. és Laksteter J. a 80. percben.
Sárga lapok: Patkás G. a 61., Nagy G. a 80. ill. Zelenyánszki L. a 85. és Zsíros P. a 85. percben.

180 néző

Gyulai FC-Termál: Harman J. – Nagy S., Hoffmann T. (Pilán R. a 87′), Szabó Cs., Radics D., Repisky D. (Bojtos A. a 80′), Nagy G., Bagyinszki A., Patkás G. (Barthalos D. a 67′), Zsömbörgi M., Bozsó M.

Vezetőedző: Berényi Tibor

Körösladányi MSK: Nagy B. – Bartik M., Ruzsa Z., Sipos K. (Paulik Á. a 89′), Prasler (Zsíros P. a 61′), Kisari T. (Laksteter J. a 61′), Papp Zs. (Szántó M. a 80′), Zelenyánszki L., Szabó Á., Vincze D., Burai D.

Vezetőedző: Fodor Sándor

Berényi Tibor: Méltó ellenfelei voltunk a bajnoki címre törő Körösladánynak. Nem érdemeltünk vereséget. Amíg mi kihagytuk a helyzeteinket, az ellenfél könyörtelenül kihasználta a figyelmetlenségünket.

Fodor Sándor: A második félidőben nagyon feljavult a támadójátékunk. Amiért jöttünk, teljesítettük, megérdemelt három pontot szereztünk.

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

13 − kettő =