Körösladányi MSK

Hajrában lőtt góllal tartotta otthon a három pontot a Bucsa

Megye III-as csapatunk ismét idegenben lépett pályára, a bucsai együttes volt a vendéglátónk. A szombati mérkőzésen kétszer is vezetést szereztünk, azonban kétszer egyenlítettek a hazaiak, a hajrában pedig a győztes gólt is bevitték.

 

Úgy kezdődött a mérkőzés ahogy azt elképzeltük, hiszen a 14. percben Szabó M. góljával megszereztük a vezetést, azonban a találatra még a szünet előtt válaszolni tudtak a bucsaiak. A fordulást követően sokáig nem jött az újabb gól, a 65. percben viszont Tasi R. bevette a hazaiak kapuját, így újra nálunk volt az előny. Sajnos másodjára sem sikerült megőriznünk az előnyünket, hiszen bő tíz perccel később Lázók A. ismét egálra hozta a találkozót. Itt még azonban nem volt vége a meccsnek, a mérkőzésen kétszer egyenlítő bucsaiak a 89. percben megszerezték a vezetést, amire már idő szűkében nem tudtunk válaszolni, így elszenvedtük első vereségünket.

Második számú csapatunk egy hét múlva hazai pályán fogadja a listavezető Kondorost.

Bucsa SE – Körösladányi MSK II. 3 – 2 (1 – 1)
Gólszerzők: Tasi T. a 36., a 89., Lázók A. a 76. ill. Szabó M. a 14. és Tasi R. a 65. percben.
Sárga lapok: Lengyel Á. a 42., Lép A. a 87. ill. Kántor M. a 37., Szabó M. a 87. és Egeresi L. a 89. percben.

Bucsa SE: Lép A. – Juhos K. (Dede S. az 59′), Tóth K., Kiss G., Kiss A. (Teilinger A. a 81′), Lázók A., Fábián N. (Varga G. a 81′), Kulik K. (Németh J. a 89′), Lengyel Á., Oláh J. (Oláh K. a 69′), Tasi T.

Vezetőedző: Nagy F.

Körösladányi MSK II.: Vass K. – Egeresi L., Kántor M., Keresztesi K., Agárdi L., Papp A. (Tasi R. az 54′), Szabó M., Boros Zs. (Szuroka Zs. a 66′), Buga Bal. (Havran M. az 54′), Fülöp K. (Buga I. a 74′), Szántó Cs.

Vezetőedző: Havran M.
Asszisztens edző: Keresztesi J.

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhat − tizenegy =