Körösladányi MSK

Bravúrpont a Békés ellen, de így is lehet hiányérzetünk

Hazai pályán fogadtuk vasárnap a bajnokaspiránst, akik ellen kettő nullás előnyt dolgoztunk ki, ami sajnos az utolsó percben elolvadt, így végül csak egy ponttal gazdagodtunk, ám összességében győzelmet szalasztottunk el.

 

Jól játszott fiatal csapatunk a bajnokesélyes Békés ellen, ennek köszönhetően a szünet előtt a vezetést is megszereztük. A második félidőben kettőre növeltük az előnyünket a helyzetig is alig jutó Békés ellen, így érett a bravúr. A hajrában aztán szépített a Békés, majd az utolsó utáni percben kiegyenlítettek, így egy pontot mentettek.

A mérkőzés előtt valószínűleg sokan kiegyeztek volna egy döntetlennel, ám a mérkőzés képe alapján csapatunk rászolgált volna a győzelemre, ami így tovább várat magára, de a mutatott játékra már lehet alapozni a következő hetekben.

Körösladányi MSK II. – Békési FC 2 – 2 (1 – 0)
Gólszerzők: Papp Zs. a 9., Kovács G. az 58. ill. Kardos I. a 76. és Reszelő D. a 90. percben.
Sárga lapok: Szabó M. az 57., Kajó A. a 64., Keresztesi J. (vezetőedző) a 80., Papp Zs. a 88., Vass K. a 90., Keresztesi K. a 90. ill. Reszelő J. a 31., Kovács J. a 39., Reszelő D. az 50. és Minya I. a 87. percben.
Jók: mindenki ill. Reszelő D., Mracskó D.

100 néző

Körösladányi MSK II.: Vass K. – Kántor M., Kovács G. (Tóth J. a 77′), Keresztesi K. (Szántó B. a 66′), Szabó M., Almási M. (Szentpéteri M. a 77′), Papp Zs., Szántó Cs., Kozák Á. (Szuroka Zs. a 72′), Somogyi M., Kajó A.

Vezetőedző: Keresztesi János

Békési FC: Takács M. – Benedek M. (Reszelő D. a 42′), Minya I., Kis J., Reszelő J., Római J. (Csikós I. a 79′), Kardos I., Laukó V. (Székely Z. a 42′), Kovács L., Balázs A. (Antal I. a 18′), Mracskó D.

Vezetőedző: Bíró Péter

Keresztesi János: Jó játékkal győzelmet szalasztottunk el.

Bíró Péter: Gyenge játékkal sikerült döntetlenre menteni a meccset.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hat − 4 =