Körösladányi MSK

Fordított és mindhárom pontot elvitte a Gyula

Ugyan a mérkőzés második félidejében csapatunk szerzett vezetést, volt játékosunk góljával egyenlített, majd fordított a Gyula, így végül mind a három pontot elvitték Körösladányból.

 

47. perc: Zelenyánszki remek ütemben játszotta meg Burait, aki középen Csicselyt hozta helyzetbe, fiatal játékosunk pedig megszerezte a vezetést csapatunknak. (1-0)

62. perc: Nagy G. szabadrúgására Szabó Á. érkezett és a kapunkba csúsztatta a labdát. (1-1)

74. perc: Boros léphetett ki egy jó indítást követően, a játékos ziccerben már nem hibázott. (1-2)

85. perc: Burait buktatta Szabó Á., aki így megkapta második sárga lapját.

92. perc: Kitámadó csapatunkat lekontrázta a vendég együttes, Trescsula pedig higgadt maradt az akció végén. (1-3)

Már a mérkőzés elején egy jó lehetőséggel nyitottunk, miután Czirok a hosszú alsót vette célba, de lövése kicsivel kapu mellé ment, majd a másik oldalon is következett egy nagy helyzet, de szerencsénkre a támadó eltörte a lövését. A két gyors helyzet után nagyon sokáig a mezőnyben gyűrték egymást a felek, helyzet egyik oldalon sem adódott. A 32. percben Csicsely beadása után Farkas J. szerezhette volna meg a vezetést, de fejese nem talált kaput, pedig ígéretes helyről fejelhetett. A félidőt Nagy G. szabadrúgása zárta, amit kapusunk védett.

A második játékrészt a lehető legjobban kezdtük, hiszen Csicsely révén szinte rögtön vezetést szereztünk. Az 56. percben Burai próbálkozása a blokkban halt el, Zelenyánszki ismétlése pedig kapu fölé ment. A 62. minutumban rögzített helyzetből egyenlített a fürdővárosi csapat, majd tizenkét perccel később a vezetést is megszerezték. A vendégek vezető gólja után egyedül Wéber fejesét jegyezhettük fel, ami elkerülte a kaput. Hiába próbáltuk nyomás alá helyezni a gyulai kaput, helyzetekig nem jutottunk el, sőt a hosszabbításban, az akkor már emberhátrányban játszó Gyula egy kontra végén végleg eldöntötte a mérkőzést.

Kevés helyzet adódott a mérkőzésen mindkét fél előtt, sajnos a vezetést követően nem tudtunk még egy gólt szerezni, ami valószínűleg eldöntötte volna a találkozót, így viszont a helyzeteivel jobban gazdálkodó gyulaiak megfordították a mérkőzést. Csapatunk ebben a szezonban első vereségét szenvedte el. Az első helyünk változatlanul megmaradt, előnyünk jelenleg 11 pont, ami a gyulaiak pótolt mérkőzése után akár tovább apadhat. Egy hét múlva a Szeghalom otthonában lépünk pályára, egyben véget ér a bajnokság alapszakasza, viszont az, hogy pontosan kik kerülnek a felsőházba, egyelőre kérdéses.

Körösladányi MSK – Gyulai Termál FC 1 – 3 (0 – 0)
Gólszerzők: Csicsely J. a 47. ill. Szabó Á. a 62., Boros T. a 74. és Trescsula M. a 92. percben.
Sárga lapok: Csicsely J. a 14., Burai D. a 25., Papp Zs. az 54., Czirok J. a 74., Ekker A. (kispadról) a 89. ill. Kukla Zs. a 48., Palik Gy. a 78. és Oláh A. (kispadról) a 93. percben.
Kiállítva: Szabó Á. (Gyula) a 85. percben.
Jók: Malkócs M., Czirok J. ill. az egész csapat

200 néző

Körösladányi MSK: Nagy B. – Ruzsa Z., Wéber L., Szántó M., Csicsely J. (Vajda C. a 81′), Farkas J. (Urbán S. a 69′), Zelenyánszki L. (Kisari T. a 81′), Czirok J., Papp Zs. (Bakk Á. a 81′), Malkócs M., Burai D.

Vezetőedzők: Ekker Attila, Futaki Krisztián

Gyulai Termál FC: Molnár P. – Nagy S., Szabó Á., Trescsula M., Kukla Zs. (Magyar G. a 78′), Nagy G., Radics D., Boros T., Palik Gy., Bánfi D. (Kiss T. a 89′), Nyéki B. (Repisky D. a 89′)

Vezetőedző: Sajben Gábor

Ekker Attila, Futaki Krisztián: Vezető gólunkra most nem tudtuk rárúgni a másodikat. A kapott gól után továbbra is próbáltuk nyomás alatt tartani az ellenfelet, de a szórványos kontrákhoz nem voltunk kellően feszesek hátul, úgyhogy nincs más dolgunk, mint gratulálni az ellenfél győzelméhez.

Sajben Gábor: Ha most valaki meg tudta verni a listavezetőt, akkor azok mi voltunk. Ettől még ők az egyértelmű bajnokesélyesek, de a csapatom fantasztikus teljesítményt nyújtott ma is.

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kilenc + egy =