Körösladányi MSK

U19: KUPAGYŐZTESEK VAGYUNK!

A tegnapi napon sporttörténelmet írtunk Békés megyében. A Békés Megyei Ifjúsági Kupa és a Békés Megyei Kupa is az Egyesületünkhöz került a tegnapi döntőket követően!

Az U19-es korosztály döntőjében a Gyomaendrőd csapatával találkoztunk. A mérkőzésen az első pecektől igyekeztünk azt a játékot játszani, ami a döntőbe vezető mérkőzéseken eredményes volt, azaz az ellenfelünket már a saját térfelén letámadtuk, és igyekeztünk labdát szerezni és ebből támadásokat vezetni. A gyomaiak kontrákra építették a taktikájukat, próbálták kihasználni támadóik gyorsaságát.

Az 5. percben aztán az elő kontrájukat helyzetig vitték, de Kardos Levente a helyén volt és kétszer is hárított.

Ezt követően Vajda Krisztofer tesztelte a másik oldalon Soczó Szabolcs kapust egy jó helyről elvégezett szabadrúgással.

Az első 20 percben mezőfölényben futballoztunk, irányítottuk a játékot, az ellenfél kontrái nem hordoztak veszélyt magukban.

Ez az első félidő második felére is igaz maradt, kisebb lehetőségek voltak mind a két kapu előtt.

A második félidőben nagyobb iramra kapcsoltak a csapatok, keményebbek lettek a párharcok, több lett a szabálytalanság.

A 60. percben Vajda szögleténél Talpalló Ákossal szabálytalankodtak a büntetőterületen belül, a játékvezető büntetőt ítélt.

A labda mögé Vajda állt, a jobb alsó sarok irányába lőtt büntetőjét azonban Soczó védte, maradt a döntetlen.

A kimaradt büntető megfogta csapatunkat, az ellenfelet pedig felpörgette, igyekeztek támadni, de védelmünk állta sarat, sőt ez mintha megerősítette volna a csapategységet.

Ennek a 76. percben lett meg az eredménye – bár előtte 2 perccel Egeresi vágta ki a gólvonalról Bokor fejesét – amikor Vajda kapott labdát a félpályánál két csellel lerázta a védőket Szabó Lászlóhoz passzolt aki visszaadta neki, így 10-12 méterről tisztán lőhetett a labda pedig az elvetődő kapus mellett a kapu bal oldalában kötött ki! 1:0

A hátralévő idő izgalmasan alakult, a gyomaiak minden követ megmozgattak az egyenlítés érdekében, de a védelmünk és a kapusunk ezen napon mindent hárított!

A mérkőzést követően Szpisják Zsolt a Békés Megyei MLSZ igazgatója és Kardos Károly polgármester adta át játékosainknak az érmeket és a díszes kupát!

U19-es csapatunk először ért csúcsra a Békés Megyei Ifjúsági Kupában, vasárnap pedig egy esetleges bajnoki győzelmükkel az U19-es bajnokság Északi csoportjának aranyéremét is megszerezhetjük!

Pénteken a megyei I. osztályú mérkőzés előtt hazai pályán is köszöntjük a kupagyőzteseinket!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenegy + tizenkettő =