Körösladányi MSK

Történelmi siker

Labdarúgó csapatunk újabb történelmi sikert ért el most a MOL Magyar Kupában!

Egyesületünk eddig még soha nem került be a Magyar Kupa legjobb 64 együttese közé, most ez a Kecskeméti LC elleni győzelemmel sikerült!

Csapatunk nem vette félválltól a mérkőzést szinte a legjobb összeállításban kezdtük a mérkőzést, az eltiltás miatt hiányzó Pusztai András és a sérültek Ruzsa Zoltán, Csicsely János és Selmeczi-Tóth András mellett Kisari Tibor maradt ki a keretből.

A mérkőzés elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezét és gyakorlatilag 20 perc alatt eldöntöttük a mérkőzést.

Papp Zsolt, Talpalló Norbert és büntetőből Wéber László is betalált ebben a 20 percben.

Sajnos a 35. percben Wéber László súlyos sérülést szenvedett egy ártatlan szituáció végén, le kellett e miatt cserélni.

A 42. percben Malkócs Marcell góljával már 4 góllal vezetünk.

A második félidőben már a szerdai bajnoki mérkőzést is szem előtt tartotta a szakmai stáb, folyamatosan érkeztek a friss emberek.

Ennek ellenére tovább nőtt a fölényünk és Jánovszki László, Talpalló Ákos és Szántó Bence révén további három gólt szereztünk saját erőből, egyet pedig a hazai kapus tett hozzá, aki egy hazaadást vétett el.

A mérkőzés végére kialakult a 8:0-ás siker ami azt jelentette, hogy csapatunk bejutott a legjobb 64 közé a MOL Magyar Kupában!

Ami külön nagy öröm, hogy öt körösladányi nevelésű játékos lépett pályára, akik közül négyen gólt is szereztek!

Kecskeméti LC–Körösladány MSK 0–8 (0–4)

Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés. Kecskemét, 120 néző. Vezette: Juhász Dávid (ifj. Imrő János, Farkas Viktor László).

Kecskemét: Kormos – Kele, Balázs (Ludvigh, 65.), Varga M. (Szabó D., 65.), Pintyi – Szabó Sz. (Selmeci, 46.), Kurucz (Domokos, 79.), Márki, Ónodi (Szabó V., 46.) – Bessenyei, Terbe. Vezetőedző: Márton Pál.

Körösladány: Kertész – Sztankó, Raducu (Talpalló Á., 46.), Wéber (Farkas J., 35.), Papp Zs. (Szántó B., 58.) – Zelenyánszki, Krajcsó – Czirok, Talpalló N., Malkócs (Szabó L., 46.) – Jánovszki (Szilágyi, 58.). Vezetőedző: Ekker Attila.

Gólszerző: Papp Zs. (10.), Talpalló N. (15.), Wéber (19. – 11-esből), Malkócs (42. – 11-esből), Jánovszki (47.), Kormos (52. – öngól), Talapalló Á. (62.), Szántó B. (90.).

Ekker Attila: – Kellően agilisan kezdtünk, gyors gólokat lőttünk, hamar döntésre vittük a továbbjutást. Szerencsére jó mérkőzést játszottunk, sajnáljuk azonban a megsérülő Wéber Lászlót.

Márton Pál: – Ezen a mérkőzésen megtapasztalhattuk, mi az az osztálykülönbség. Nagyon tiszteltük ellenfelünket, és a Körösladány is minket, hiszen a vezetőedzőjük nem tartalékolt, legjobb csapatát küldte pályára. Végig teljes elánnal játszottak, nagy nyomás alatt voltunk. Az eredmény kialakulásában közrejátszott az is, hogy két-három játékosunk mentálisan nem tudta hozni a megfelelő szintet. Nem koncentráltak eléggé, amely egy ilyen ellenfél ellen végzetes tud lenni. Tanultunk ebből a meccsből és a következő napokban azon leszünk, hogy ez a vereség ne legyen negatív hatással bajnoki menetelésünkre. Összességében a kupasorozat kiváló tapasztalási lehetőség, és jövőre újult erővel szeretnénk nekivágni ennek a sorozatnak.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

14 − nyolc =