Körösladányi MSK

U19: Győzelem a záró fordulóban

Utánpótlás csapatunk a bajnokság záró, 26. fordulójában a Berényi Gyermek FC csapatát fogadta. Ennek a mérkőzésnek az volt a tétje, hogy győzelem és a Zsadány esetleges pontszerzése esetén a Gyomaendrőd ellen, akár bajnoki címet is ünnepelhettünk volna.

Csapatunk ami rajta múlt mindent megtett, hiszen tükörsima 7:0-ás győzelmet aratott a mérkőzésen. A várt bravúr sajnos elmaradt, hiszen a Zsadány hazai pályán létszámhiányosan állt ki és sima 12:1 arányú vereséget szenvedett, így a Gyomaendrőd lett a bajnok.

Ne felejtsük el azonban azt, hogy tavasszal hazai pályán a bajnokcsapatot lemostuk a pályáról egy 8:1 arányban megnyert mérkőzésen.

Mi adtuk a csoport gólkirályát is Agárdi Róbert Tamás személyében, aki 37 góllal lett a cím birtokosa.

Ezen a mérkőzésen búcsúzott el az utánpótlástól Szabó Milán László és Szántó Dániel is, akik “kiöregedtek” a keretből.

Mind a két játékosunk góllal búcsúzott a csapattól. Szántó Dánielnek különösen emlékezetesre sikerült a búcsú, hiszen a mérkőzés 89. percében büntetőből megszerezte a csapat szezonjának utolsó és saját maga első gólját ebben bajnokságban.

Szabó Milán László különösen szép eredménysort ért el az együttessel,hiszen bemutatkozhatott az NB III-ban, részese volt a nagy megyei menetelésnek, hiszen a 2021/2022. évben tagja volt a Békés Megyei Bajnokságot és Kupát nyerő csapatnak, utánpótlásban pedig ebben az évben szintén bajnok és kupagyőztes lett.

Köszönjük nekik, hogy ennyi éven át sokat tettek a körösladányi futballért! Sok sikert kívánunk nekik az élet minden területén!

A mérkőzés jegyzőkönyve:

https://adatbank.mlsz.hu/match/61/3/27596/26/1871728.html

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy × négy =