Körösladányi MSK

Kétegyházán dől el a bajnoki cím sorsa

A déli csoportban a Csorvás előnye már négy pont az élen, így az utolsó fordulóban már senki sem veheti el tőlük a bajnoki címet, északon viszont a Doboz még játszik egy meccset, míg a rivális Atletico már nem lép pályára. A képlet így egyszerű: ha pontot szerez a Doboz, akkor bajnok a csapat, az ellenfél viszont a harmadik helyre pályázó Kétegyháza lesz…

Megye III. “Észak”

Mezőmegyer – Kardos-Örménykút   (ősszel: 1 – 1)

Tét nélküli találkozón sok izgalom nem várható, igazi szezon végi összecsapás sülhet ki ebből a találkozóból. Az őszihez hasonló gólmennyiség jellemezheti a hétvégi meccset, egy gól lehet a csapatok között.

Zsadány – Gerla   (ősszel: 1 – 1)

A presztízsen kívül nem sok tétje lesz ennek a meccsnek sem. A Zsadány hazai pályán szeretne győzelemmel búcsúzni a szezontól, erre pedig minden esélyük meg is lesz a négy ponttal az utolsó előtti helyen álló Gerla ellen.

Kamut – Kötegyáni SK   (ősszel: 3 – 1)

A Kötegyáni SK három ponttal az utolsó helyen tanyázik, a csapat felejthető teljesítményt nyújtott ebben a szezonban. Kamuton az utolsó fordulót bizakodva várhatják, győzelemre készülnek a helyiek.

Kötegyáni FC – Kétsoprony   (ősszel: 1 – 4)

Ősszel sima mérkőzésen nyert a Kétsoprony, erre most meglehet az esély, feltéve ha a hazaiak ki bírnak állni. A két kötegyáni csapat széthullott a szezon végére, a Kétsopronynak állhat a zászló szombaton.

Kétegyháza – Doboz   (ősszel: 1 – 0)

Egy győzelemmel a Kétegyháza a harmadik helyen zárná a szezont, míg a Doboz egy iksszel vagy egy sikerrel bajnokként abszolválná az idényt. Ezen a találkozón nem beszélhetünk tét nélküli küzdelemről, sőt mindkét gárdának nagy lesz a tét. A vendégek egy lépésre vannak a bajnoki címtől, sorsuk a saját kezükben van.

Megye III. “Dél”

Kaszaper – Csorvás   (ősszel: 3 – 2)

A Csorvás már bajnokként várhatja az utolsó fordulót, így örömfocival búcsúztathatják a 2015/16-os szezont. A Kaszaper számára még lesz tét, mert a harmadik helyet csak úgy szerezhetik meg, ha hétvégén nyernek, de még akkor sem lesz biztos a bronzérem.

Nagybánhegyes – Pusztaföldvár   (ősszel: 0 – 14)

A hazaiaknak az utolsó hely, a vendégeknek az ezüstérmes pozíció garantált a forduló előtt, így tét nélküli találkozón vélhetően a Pusztaföldvár fog győzni, hiszen a két csapat között ég és föld a különbség az eddigi eredmények alapján, ráadásul az őszi eredmény is beszédes.

Gádoros – Magyarbánhegyes   (ősszel: 3 – 5)

Stabil középcsapat benyomását keltette mindkét együttes, így hétvégén is szoros mérkőzésre lehet számítani, ahol gólokból nem lesz hiány. Javítani már maximum csak a Gádoros tudna, de ahhoz nyerniük kell szombaton.

Telekgerendás – Kevermes   (ősszel: 1 – 6)

Tavasszal roppant jól szerepel a Telekgerendás, igaz így is csak az utolsó előtti helyen tanyáznak. A Kevermes a harmadik helyet célozta meg, a cél elérése érdekében viszont hozniuk kell a kötelezőt.

Békéssámson – Gerendás   (ősszel: 3 – 0)

A Békéssámson már hét forduló óta nyeretlen, ellenfelüknek viszont egyszer-kétszer becsúszott egy győzelem, így jelenleg a vendégek vannak jobb formában. Kérdés, hogy az utolsó fordulóra kilábal-e a rossz szériából a Békéssámson, de mivel tét nélküli meccsről beszélünk, így nem valószínű, hogy az utolsó fordulóban fogják feltüzelni a csapatot.

Medgyesbodzás – Nagyszénás   (ősszel: 2 – 2)

Zsinórban három megnyert mérkőzéssel várja ezt a találkozót a Nagyszénás, ahol a vendégek lesznek az esélyesebbek. A Nagyszénás az ötödik helynél előrébb már nem végezhet, viszont egy helyet még javíthatnak, így a döntetlen minimum kellene nekik.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő + tizennyolc =