Körösladányi MSK

Remek mutatókkal lett bajnok a Lőkösháza

Harminc mérkőzés alatt több mint száz gólt lőtt a csapat, ellenben csak tizenkilencszer vették be az ő kapujukat. Beszédes adat az is, hogy csak négszer veszítettek pontot a 2015/16-os kiírásban, aminek köszönhetően végül az élen fejezték be az idényt. Nehéz lesz ezt a szezont felülmúlniuk.

Olyan idényt produlált a Lőkösháza, amit nehéz lesz felülmúlniuk a jövőben, már csak azért is, mert a csapat maradt a második vonalban, így a 2016/17-es kiírást ugyanabban a bajnokságban kezdik meg, amit idén megnyertek. Az együttes csupán négyszer veszített pontot, ráadásul a támadóik sem lazsáltak, hiszen száz gól fölött termeltek a bajnokságban, amire más csapat nem volt képes. Susánszki Máté értékelte csapata szezonját.

Lőkösháza KSK   26 – 2 – 2   104-19 +85   80 pont   (1. hely)

Kérlek, értékeld csapatod tavaszi illetve egész éves teljesítményét!

Egész évben sikerült jó teljesítményt nyújtanunk, voltak ugyan megingások, de alapvetően jó szezont tudhatunk magunk mögött. A bajnokság tavaszi részét nem indítottuk ugyan jól, kikaptunk a nagy rivális Békésszentandrás ellen, de szerintem ennek is köszönhető, hogy utána kiegyensúlyozott játékkal tudtuk hozni a meccseket.

Mivel voltál elégedett és mivel nem a szezon során?

Személy szerint én mindennel meg voltam elégedve. A csapat hozzállása és kitartása példás volt, összhangban voltunk minden mérkőzésen. A szurkolók is rengeteget segítettek nekünk, illetve a vezetőség, hogy ilyen eredményt érhessünk el. Ezúton is szeretném megköszönni a támogatást mind a szurkolóknak, mind pedig a vezetőségnek.

Melyik mérkőzésre emlékszel vissza a legszívesebben és miért?

Egy hazai mérkőzésre, mégpedig amikor a Medgyesegyházát fogadtuk. Rendkívül hajtós és nehéz meccs volt, tudtuk, hogy sok múlik azon a találkozón. Sikerült itthon tartanunk a három pontot és ez egy újabb lökést adott a csapatnak.

Rengeteg gólt lőttetek, ellenben nagyon keveset kaptatok. Mi volt a titka ennek a fantasztikus produkciónak elől és hátul egyaránt?

A védelmünk nagyon jól működött, szinte az összes meccsen tökéletes összhang volt hátul és keveset hibáztunk, de persze előfordult néha a hiba és akkor jött a képbe az egész éves kiváló kapusteljesítmény. Alapjában véve támadó játékot játszunk, sokat lépnek be a középpályások és a védők is a támadásba, ennek is köszönhető a sok rúgott gól, de természetesen a csatárok jó helyzetkihasználása is kellett ehhez.

Az előző évekhez képest szerinted változott a bajnokság színvonala? Ha igen milyen irányban?

Nehezebb lett a bajnokság, bár én nem régóta focizok itt a megyei másodosztályban. A tavalyi évhez képest is sokkal nehezebb lett meccset nyerni, pláne ha idegenbe utazunk. Nem volt sehol sem egyszerű dolgunk, aminek én csak örülök, mert sok kihívással kellett szembe néznünk.

Melyik csapat okozta számodra a legnagyobb meglepetést és miért?

Több csapat is meglepetést okozott, de talán különösem kiemelném a Sarkadkeresztúr gárdáját. Az utolsó három meccsünkből kettőt mondhatni simán megnyertünk, viszont most tavasszal nagyon feladták a leckét és jó kis csapat állt össze náluk, rendkívül nehéz meccsen tudtuk csak haza hozni a három pontot.

Címlap: newjsag.hu

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhét + 17 =