Körösladányi MSK

ÉLŐ: Szarvas – Körösladány

Kövesse velünk élőben percről-percre a Megye I. osztályú bajnokság 1. fordulójában megrendezésre kerülő Szarvas – Körösladány összecsapást. A találkozóhoz jó szórakozást és jó szurkolást kívánunk! Hajrá Ladány!

 

Szarvasi FC – Körösladány MSK 3 – 1 (1 – 1)

Frissítés

 

Olvasóinknak köszönjük a figyelmet, a legfrissebb eredmények hamarosan elérhetőek lesznek oldalunkon.


Vége


92′   Vége a mérkőzésnek, csapatunk vereséget szenvedett.


89′   Lakstetert visszaütésért állította ki a játékvezető, tudtuk meg közben a kispadoknál, a játék pedig áll, egy szarvasi játékos fekszik a földön.


88′   A szabadrúgásunkat Papp Zs-ot találja meg, aki a lécre lövi a labdát, a kipattanót pedig Kéki vágja fölé.


PIROS LAP   88′   Mi kapunk szabadrúgást, de Lakstetert kiállítják, egyelőre nem tudni miért.


85′   Beérünk a mérkőzés utolsó hajrájába, tíz a tíz ellen megint egyenrangú ellenfele vagyunk a Szarvasnak…


83′   Kormány Papp Zs-nak készíti le a labdát, ami éppen annyival lett hosszú, hogy Lévai kapus fel tudja szedni.


81′   Kasik véd nagyot Kiri B. lövésénél.


80′   Somogyi szépen ugratta ki a szélen Klimajt, aki betört a tizenhatoson belülre, de nem talál kaput.


PIROS LAP   78′   Viszkok is megkapja második sárgáját Papp Zs. lerántása miatt.


77′   Kéki indította Lászlót remekül, aki elől az utolsó pillanatban Kiri B. ment.


CSERE   76′   Nagy Sz. megy le a pályáról, a helyére Gulyás Á. áll be.


CSERE   74′   Bakos helyére László A. állt be.


GÓL   72′   Bakró beadását Kasik kiüti, a kipattanóra pedig érkezik Klimaj aki nem hibázik. (3-1)


70′   Kiri B. hatalmasat ment Laksteter elől a kapuelőtérben. Szöglettel jövünk, ami nem sikerül jól.


68′   Somogyi csapja be védőjét, majd Kasikba lövi a labdát.


67′   Nagy Sz. passzolja be a labdát Klimajnak, aki a kapuval szemben fölé tüzel. Ez nagy lehetőség volt.


SÁRGA LAP   65′   Kiszelnek elég volt húsz perc a sárgához.


SÁRGA LAP   64′   Nagy S. kap sárgát.


CSERE   63′   Somogyi J. állt be a hazaiaknál. Nálunk Komódi B. és László A. indul el melegíteni.


GÓL   59′   Bakró beívelését Nagy Sz. vette át a hosszún, majd lőtt, a labda utat talált a hálóba. (2-1)


58′   Kasiknak kellett öklöznie ismét, szépen védett kapusunk.


56′   A közeli szabadrúgás itt is kapu fölé száll.


PIROS LAP   55′   Kukla sajnos kiszáll a játékból, második sárgával.


54′   Kapu fölé ment a lövés, kirúgással folytatódik a játék.


SÁRGA LAP   53′   Viszkok kap sárgát, mi pedig szabadrúgást, 17 méterre a kaputól, ebből lehet még valami.


52′   Papp Zs. gyorsan elvégez egy szabadrúgást, Laksteter Bakos elé tálal, aki a kapusba lövi a labdát ziccerben. Hatalmas lehetőség volt.


50′   Zima D. próbálkozott távolról, nem sokat tévedett, de ha kaput talál akkor is rajta lett volna Kasik.


48′   Első szöglet a második félidőben, mi rúgjuk. Kifejelik a hazaiak.


CSERE   46′   Kettőt cserélünk a szünetben: Farkasinszki és Papp M. lejön, a helyükre Kádár L. és Kormány L. áll be. A vendégeknél Kiszel jelent frissítést.


46′   Útjára indult a labda a második félidőben, csapatunk kezdte ezt a játékrészt.


2. félidő


Félidő


45′   Nincs hosszabbítás, vége az első félidőnek.


41′   Zima D. nekifut, majd átlépi a labdát, végül Bakró rúgja el a lasztit, de kapu fölé.


SÁRGA LAP   40′   Kukla kap sárgát buktatásért, a Szarvas kapuval szemben, olyan 20 méterről jöhet szabadrúgással.


38′   Kádár L. és Kormány L. már az első félidő végén elmegy melegíteni.


37′   Laksteter J. kapott jó labdát Bakostól, kisodródva még a kapust is kicselezte, csak elhagyta a labdát, így a kapus fel bírta szedni.


32′   Jó helyről végzett el szabadrúgást a Szarvas, de Kasik magabiztosan védett.


30′   Újabb szögletet rúghat a Szarvas: ismét Kasik öklöz, de Bakró még összeszedi a labdát, végül pedig Pecznik a kapu mögé íveli a labdát.


SÁRGA LAP   29′   Farkasinszki L. is besárgul.


28′   A középre tekert labdát Kasik öklözte ki. A labda egészen a másik kapusig jut.


27′   Nagy Sz. középre passzolt labdáját Nagy S. vágja szögletre.


SÁRGA LAP   26′   Nagy Sz. kapja az első sárgát, miután Kukla megtolta a labdát, késett egy ütemet a játékos.


22′   Juhász-Bakos-Papp Zs. volt a labda útja, játékosunk Szikora mellett elfut, a centerezést pedig Körösfalvi kivágja, szöglet nekünk: a sarokrúgásból fejelni is tudunk, a gólvonalról szabadítanak fel a hazaiak.


20′   Papp Zs. egy bedobás után próbálkozott, de a lehetősége kapu fölé szállt.


19′   Közben szöglettel jött a Szarvas, amiből nincs veszély, kivágjuk a labdát. Még indulni is tudunk belőle, de a támadásunk végén Bakró szerel.


GÓL   18′   Kéki remekül indítja Bakost, aki az üresen maradt Lakstetert játssza meg, a kapus felett átemeli a labdát, Papp Zs. és a védő párharcából pedig játékosunk ér oda hamarabb, így 1-1.


16′   Az utóbbi percekben nem tudjuk megtartani a labdát.


13′   Körösfalvi távoli szabadrúgását Kasik védi.


11′   Bakos centerezését vette fel a kapus Papp Zs. elől.


9′   Elnéz a védelmünk egy bedobást, így Nagy ziccerben mehetett Kasikra, aki mellett el is gurítja a labdát, de Kukla még kivágja a pöttyöst. Nagyon nem jól kezdjük ezt a meccset.


GÓL   6′   Mi rúgtunk szabadrúgást, amiből megszerezte a labdát a Szarvas, majd jött a hazai kontra, Körösfalvi pedig remekül ugratta ki Zimát, aki egy az egyben nem hibázott. (1-0)


4′   Bakos labdáját Kéki tette maga elé, majd oldalról tüzelt, Lévai védett nagyot.


2′   Körösfalvi K. lőtt távolról, de csúnyán kapu fölé ment a lehetőség.


1′   Elkezdődött a mérkőzés, a hazaiak kezdték a találkozót.


1. félidő


A két csapat összeállítása:

Szarvasi FC: Lévai B. – Szikora M., Kiri B., Viszkok D., Pecznik P., Magyar M., Bakró G., Zima D., Nagy Sz., Klimaj Z., Körösfalvi K.; kispad: Kiri M., Gulyás Á., Szín Á., Kiszel Z., Bogdán P., Moldván K., Somogyi J.; vezetőedző: Rétes Pál

Körösladány MSK: Kasik V. – Juhász D., Viczián D., Nagy S., Kukla Zs. – Kéki Cs., Papp M., Farkasinszki L., Papp Zs. – Bakos J., Laksteter J.; kispad: Borbély Z., László A., Kormány L., Novák R., Kádár L., Komódi B., Pályi I.; vezetőedző: Somogyi János


A mérkőzés 17 óra 30 perckor veszi kezdetét. A játékvezetői hármas: Szelezsán György – Petrovszki György, Czirok Sándor

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × három =