Körösladányi MSK

Füzesgyarmat lett az új állomáshelye Molnár Tibornak

Gyomaendrődről került a Sárréti térségbe Molnár Tibor, akkor Szeghalomra igazolt. Fél éves szeghalmi szereplést követően Vésztőre szerződött, majd szintén fél év elteltével Füzesgyarmatra igazolt, írta meg a bmsextra.hu. A játékos egyelőre gólt még nem szerzett a Sárréti csapatok színeiben, ez változhat Füzesgyarmaton.

 

Az átigazolási piacon a szezon után beindult a keringő. A Megye I-es éllovas Füzesgyarmat máris igazolt egyet, Vésztőről Molnár Tibor teszi át székhelyét a klubba. A játékos még a 2015/16-os szezon telén került a Sárréti térségbe, pontosan a Szeghalomhoz, és érdekesség, hogy mióta Sárréten focizik, gólt nem szerzett az első osztályban. Füzesgyarmaton vélhetően azon lesz a játékos, hogy ez változzon.

A Megye II-ben erősít a sarkadi csapat is, így pedig riválisait gyengíti valamelyest. Az együtteshez érkezik Kacsala Norbert Lőkösházáról, valamint Sárközi Csaba Sarkadkeresztúrról. A két futballista mellett további igazolás Takács László, aki Kópházáról teszi át székhelyét Békés megyébe.


Átigazolási napló:

Megye I.

Bcs. Jamina – Érkezett: —, Távozott: —
Dévaványa – Érkezett: Kéki Csaba (Körösladány), Távozott: —
Füzesgyarmat – Érkezett: Molnár Tibor (Vésztő), Távozott: —
Kondoros – Érkezett: —, Távozott: —
Körösladány – Érkezett: —, Távozott: Kéki Csaba (Dévaványa), Kádár László (?)
Mezőhegyes – Érkezett: Rotár Péter (Vésztő), Távozott: Boros Ádám (Méhkerék), Kiss Tibor (abbahagyta)
Mezőkovácsháza – Érkezett: —, Távozott: Kormányos Károly (?), Kormányos Kristóf (?), Berta Balázs (?), Szakál Attila (?), Keller Zoltán (?), Györgyi Tamás (?)
Rákóczi Vasas – Érkezett: —, Távozott: —
Szabadkígyós – Érkezett: —, Távozott: —
Szarvas – Érkezett: —, Távozott: Medvegy György (Kardos-Örménykút)
Szeghalom – Érkezett: —, Távozott: —
Tótkomlós – Érkezett: —, Távozott: —
Vésztő – Érkezett: —, Távozott: Molnár Tibor (Füzesgyarmat)

Megye II.

Atletico Békéscsaba – Érkezett: —, Távozott: —
Battonya – Érkezett: —, Távozott: —
Békéscsabai MÁV – Érkezett: —, Távozott: —
Békés – Érkezett: —, Távozott: —
Békésszentandrás – Érkezett: —, Távozott: —
Bucsa – Érkezett: —, Távozott: —
Csanádapáca – Érkezett: —, Távozott: —
Csorvás – Érkezett: —, Távozott: —
Doboz – Érkezett: —, Távozott: —
Gyomaendrőd – Érkezett: —, Távozott: —
Kunágota – Érkezett: —, Távozott: —
Lőkösháza – Érkezett: —, Távozott: Kacsala Norbert (Sarkad)
Okány – Érkezett: —, Távozott: —
Sarkad – Érkezett: Sárközi Csaba (Sarkadkeresztúr), Takács László (Kópháza), Kacsala Norbert (Lőkösháza), Távozott: —
Sarkadkeresztúr – Érkezett: —, Távozott: Sárközi Csaba (Sarkad)
Újkígyós – Érkezett: —, Távozott: —

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkettő + három =