Körösladányi MSK

Szinte napra pontosan négy éve győztük le utoljára a Szabadkígyóst

Ha csapatunk a Szabadkígyóssal játszik, az rendre nagy rangadó szokott lenni, érdekesség viszont, hogy az utóbbi nyolc évben egyszer sikerült csak nyerni ellenük, igaz akkor el is értük célunkat és bajnokok lettünk. Ha ebből indulunk ki, akkor egy hétvégi siker akár a harmadik helyünket is jelenthetné?

 

A két csapat tavaszi szerepléséről sokat nem kell mondani, hiszen csapatunk remekül veszi az akadályokat, igaz a Dévaványa és a Vésztő ellen lehet értékes pontok vesztek el, bár ez csak a végelszámolásnál fog eldőlni. A Szabadkígyós is jó eredményeket ér el, a Kondoros és a Füzesgyarmat elleni vereségeket leszámítva minden meccsüket megnyerték, ráadásul a góllövőcipőt is megtalálták a játékosaik. A két csapat már néhány éve rendre riválisa egymásnak, mindez a Megye II. osztályban kezdődött, a két gárda együttes feljutását követően pedig a Megye I-ben folytatódott.

Sajnos az egymás elleni párharcokból rendre nem jövünk ki túl jól, ezt jelzi az is, hogy tizenegy egymás elleni harcból csak egyszer sikerült nyernünk. Igaz, ahogy azt a főcímben említettük, abban az évben elértük a célunkat is, és bajnokok lettünk. Most hasonló a helyzet, mint abban a szezonban, az őszi döntetlen után nagyon kellene a tavaszi három pont, hiszen a dobogó harmadik fokát céloztuk meg ebben a szezonban, reális eséllyel pályázunk a bronzéremre. Könnyű dolgunk persze egyáltalán nem lesz, még úgy sem, hogy az egyik leggólerősebb hazai játékos (Piti László) eltiltás miatt hiányozni fog. Csapatunkból Molnár József és Borbély Zoltán biztosan nem lesz Szabadkígyóson, a többiekre viszont számíthat Somogyi mester.

A babonások sem örülhetnek a mérkőzés előtt, hiszen az őszi odavágóhoz hasonlóan, ezen a hétvégén is pénteken rajtolt a Megye I. egyetlen meccsel, most is a Kondoros volt pályán, és most is nyertek a zöld-fehérek. Persze ennek vélhetően semmi köze nem lesz a szombati rangadóhoz, kivéve akkor, ha most is kettő-kettővel zárul a párharc. A Szabadkígyós tavasszal már megmutatta, hogy a sírból is tud visszahozni meccset, így nagy odafigyelés kell a védelemtől, ami az utóbbi hetekben stabilan áll, reméljük ez szombaton sem fog változni. A szoros eredmény szinte garantált, bízunk hozzá, hogy hosszú idő után megtörik a Szabadkígyós dominanciája ellenünk, és végre bezsebeljük a három pontot!

2017. április 22., 17:00
Szabadkígyósi SZSC – Körösladány MSK

Jv.: Kocsondi Bálint (Nagy Gábor, Rakonczás Zsolt)

Előző mérkőzések:
Körösladány – Szabadkígyós 2-2 (2016)
Szabadkígyós – Körösladány 3-3 (2016)
Körösladány – Szabadkígyós 1-1 (2015)
Körösladány – Szabadkígyós 1-3 (2015)
Szabadkígyós – Körösladány 4-1 (2014)
Körösladány – Szabadkígyós 1-3 (2014)
Szabadkígyós – Körösladány 1-1 (2013)
Körösladány – Szabadkígyós 3-1 (2013)
Szabadkígyós – Körösladány 2-0 (2012)
Szabadkígyós – Körösladány 2-0 (2010)
Körösladány – Szabadkígyós 1-3 (2009)

Így vélekedtek Önök a meccsünkről:

Ön szerint milyen eredményt érünk el a Szabadkígyós ellen?

  • nyerünk (42%, 10 szavazat)
  • kikapunk (38%, 9 szavazat)
  • döntetlent játszunk (21%, 5 szavazat)

Összes szavazat: 24

Loading ... Loading ...

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × egy =