Körösladányi MSK

Több játékos is hetekre pihenni kényszerül

A Fegyelmi Bizottság ezen a héten is ülésezett. Több felnőtt játékosra vár három hetes pihenő, de akad olyan utánpótlás futballista is, aki már ebben a szezonban nem lép pályára. Fizetnie három csapatnak kell színes lapok.

 

Határozatok

Színes lapok miatt a Békés 5000 forint, a Rákóczi Vasas 7200 forint, a Szarvas pedig 8400 forint pénzbüntetést kapott.

Az Okány 3 soron következő hazai bajnoki mérkőzésén sportszövetségi ellenőr fogadására és annak költségeinek viselésére kötelezve!

A Fegyelmi Bizottság Pántya Sándor, Tímár Krisztián és Tanács Zoltán a Gyomaendrődi FC labdarúgóit, eljárás alá vont személyeket a 2017.05.03. napján 16.00 órakor megtartásra kerülő fegyelmi tárgyalásra megidézi.

Kovács Lajos (sportszakember, Pusztaföldvár) 1 soron következő bajnoki mérkőzésen a kispadról eltiltva!

Eltiltások

Felnőtt:

Rácz Gyula (Sarkadkeresztúr) 1, Csíkos Mihály (Kötegyán) 1, Tasi Tibor (Bucsa) 1, Nyéki Boldizsár (Rákóczi Vasas) 1, Vincze Alex (Nagyszénás) 3, Somogyvári Tibor (Tótkomlós II.) 3, Pimiller Mihály (Kardos-Örménykút) 3, Andrejsi Mihály (Köröstarcsa) 3, Friedl József (Pusztaföldvár) 3, Szűrszabó Zsolt (Pusztaföldvár) 3 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésről eltiltva!

Továbbá Molnár József Gábor (Okány) 2017.05.23-ig a játéktól eltiltva!

Utánpótlás:

Kiss Attila (Bucsa), Mihálka Bence (Sarkadkeresztúr) 2017.05.02-ig, Rácz György Márk (Doboz) 2017.05.16-ig, Andrási János (Elek) 2017.06.26-ig a játéktól eltiltva.

Továbbá Kovács József Márk (Békéssámson) 1 soron következő bajnoki mérkőzésről eltiltva!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 + 5 =