Körösladányi MSK

Vereséget szenvedtünk az NBIII-as Gyula ellen

Rendhagyó módon, edzőmérkőzést játszottunk a Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata ellen szerda délután, a bajnokság hajrájában. A kétszer negyven perces mérkőzést végül a hazaiak nyerték meg, sikerüket a második félidőben tették igazán magabiztossá.

 

Az első játékrészben tapogatózó játék folyt a pályán, igaz a labda legtöbbet a gyulaiaknál volt. A kígyótérről egy veszélyesen csavarodó szabadrúgást végeztek is a hazaiak, ám ez kicsivel elkerülte a kapunkat. Jó negyedóra játék után érdemi helyzet nem alakult ki, ám egy-két alkalommal mi is eljutottunk ellenfelünk kapujáig. Szarka Z. passzából például Balogh B. egészen az alapvonalig mehetett, ahonnan jól adott középre, de a kapus éppen annyira ért bele a labdába, hogy az Vicziánnak ne legyen jó. A félidő vége felé Balogh M. próbált veszélyeztetni hazai oldalon, ám lövése csúnyán elkerülte a kaput, ugyanezt viszont nem mondhatjuk el Nagy G. lövéséről, aki jó 25 méterről lőtte ki a jobb alsót. Lövése éppen kapusunk előtt pattant meg, ami elég volt ahhoz, hogy a hazaiak gólt ünnepeljenek. (1-0)

A fordulás után Nagy G. újból eredményes volt, ehhez pedig hat percre volt szüksége. A játékos 25-30 méteres szabadrúgást vágott a kapunkba. (2-0) Pár perc múlva büntetőt kapott a Gyula, ekkor is Nagy G. állt a labda mögé, és higgadtan értékesítette a pontrúgást. (3-0) A második félidőben fölénk nőtt a gyulai csapat, a 65. percben Nagy S. semlegesített egy beadást, de a lecsorgó visszakerül a feladóhoz, az újabb beívelés pedig jól sikerült, a hosszún érkezett Gábor L., aki belsővel szép gólt szerzett. (4-0) Már a 76. minutumban jártunk, amikor mi végeztünk el ugyan szögletet, de gólt kaptunk belőle. A felszabadítás után Balogh M. elé vágták a labdát a társak, aki a félpályától megállíthatatlanul szaladt a kapunkig, ahol már nem hibázott. (5-0) A végére sikerült szépítenünk, hazai szöglet után Borbély húzta le a lasztit, amit egyből előre vágott. Szélen Papp Zs. megtartotta a pöttyöst, majd remek passzal hozta gólhelyzetbe Szalazsánt, aki ballal a rövid alsóba helyezett. (5-1)

Gyulai Termál - Körösladány 5-1

Várfürdő-Gyulai Termál FC – Körösladány MSK 5 – 1 (1 – 0)
Gólszerzők:
Nagy G. (3), Balogh M., Gábor L. ill. Szalazsán A.

Körösladány MSK: Borbély Z. – Juhász D., Viczián D., Nagy S., Farkasinszki L. – Balogh B., Szarka Z., Szalazsán A., Papp M., Papp Zs. – Kormány L.

Játszott még: Bakos J., Zsömbörgi M., Komódi B.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

húsz − 15 =