Körösladányi MSK

Fölényünk a második félidőben érett gólokká, megérdemelt siker a Kondoros ellen

Nagyon fontos találkozó következett szombaton csapatunk számára, hazai pályán ellenfelünk a Kondoros csapata volt, akiket végül a második félidőben szerzett két gólunkkal gyűrtünk le. Sikerünk megérdemelt, a tabellán pedig már öt pont az előnyünk a harmadik helyen.

 

Támadólag lépett fel csapatunk a Kondoros ellen, ellenfelünk pedig inkább a védekezésre fektette a hangsúlyt. Az első félidőben többször is a Kondoros kapuja előtt játszottunk, azonban igazi veszélyt nem tudtunk kialakítani. Az első nagy helyzetünk Hajdu nevéhez fűződik, aki egy szélről belőtt labdába tette bele a lábát, ami így a kapu irányába ment, Szólik kapus pedig bravúrral védett. Hajdunak még egy szabadrúgása is volt, ami eredményes lehetett volna, de ez kicsivel elkerülte a kaput. Néhányszor a Kondoros is eljutott Nagy B. kapujáig, ám veszélyt nem tudtak kialakítani, ellenben Szóliknak volt védenivalója.

A második játékrészben aztán szűk tíz perc telt el, és megtört a jég. Ruzsa remekül játszotta meg Kékit oldalt, aki középre tette a labdát, Papp Zsolt pedig mintaszerűen érkezve megszerezte csapatunknak a vezetést. (1-0) A másik oldalon egy szabadrúgás utáni kavarodásból alakult ki veszély, azonban Nagy kapus a közeli próbálkozást hárította, a társak pedig szögletre tisztáztak. A fölényünk megmaradt a második félidőre is, labdabirtoklásban is felülmúltuk a vendégeket, ami a 80. percben újra góllá érett. Burait ugratták ki a társak, de a kilépő Szólik Tamás megszerezte előle a labdát, majd hasba rúgta játékosunkat. A vendégek kapusa így a kiállítás sorsára jutott, mi pedig tizenegyest kaptunk. A pontrúgást Nagy Bálint végezte el, eredményesen. (2-0)

A mérkőzés képe alapján megérdemelten tartottuk otthon a három pontot, szép játékkal múltuk felül a jó erőkből álló kondorosi csapatot. Egy hét múlva a listavezető Méhkeréket látjuk vendégül.

Körösladányi MSK – Kondorosi TE 2 – 0 (0 – 0)
Gólszerzők:
Papp Zs. az 54. és Nagy B. (11-esből) a 80. percben.
Sárga lap: Hajdu Zs. a 16., Paulik Á. a 25. ill. Murvai D. a 13., Farkas F. a 39., Vajgely Gy. a 43. és Kis M. a 69. percben.
Kiállítva: Szólik T. (Kondoros) a 78. percben.
Jók: az egész hazai csapat ill. Süli A., Farkas F.

300 néző

Körösladányi MSK: Nagy B. — Ruzsa L., Viczián D., Knyihár D., Kéki Cs., Takács B. (Laksteter J. a 88’), Papp Zs., Kristóf G., Paulik Á., Burai I. D. (Farkasinszki L. a 88’), Hajdu Zs. (Szarka Z. a 81’)

Vezetőedző: Fodor Sándor

Kondorosi TE: Szólik T. — Murvai D., Kis M., Borgulya T., Harangozó K. (Lakatos E. a 60’), Süli A., Kajtár I. (Péli T. a 68’), Vajgely Gy., Okos I. (Takács M. a 71’), Farkas F., Farkas J.

Vezetőedző: Janis János

Fodor Sándor: Végigtámadtuk a mérkőzést, hatalmas labdabirtoklási fölényünket a második félidőben gólokra tudtuk váltani, ezért a mai teljesítményünkért minden egyes játékosunkat a legnagyobb dicséret illeti.

Janis János: A mai meccsen az akarattal nem volt problémánk, túlságosan tiszteltük a hazaiakat, csak a védekezésre koncentráltunk. Az első gól és a kiállítás megpecsételte sorsunkat.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

19 + hat =