Körösladányi MSK

Lapok, góllövők – Kristóf és Nagy B. is „debütált” az előző hetekben

Két forduló alatt három gólt szereztünk, ami hat pontot eredményezett a bajnokságban. Kristóf G. és Nagy B. ebben a szezonban most szerzett gólt elsőnek, utóbbi kicsivel több, mint másfél év után talált be újra tétmeccsen.

 

A Jamina ellen egyetlen gólt szereztünk, azt pedig Kristóf G. az utolsó percben szerezte, így nagyon fontos találatot szerzett a játékos, ami egyébként az első volt neki ebben a szezonban. Múlt héten a Kondoros ellen Papp Zs. szerezte az első gólunkat, így ő már háromnál jár a bajnokságban, míg Nagy B. – a második gól szerzője – első ízben talált be büntetőből. Legutóbb 2016 márciusában szerzett gólt kapusunk tétmeccsen.

5 gólos – Kéki Csaba, Laksteter Jován, Knyihár Dániel

3 gólos – Burai I. Dávid, Takács Balázs, Papp Zsolt

2 gólos – Ruzsa Zoltán

1 gólos – Viczián Dániel, Zsíros Péter, Hajdu Zsolt, Kristóf Gergő, Nagy Bálint


A büntetőlapok terén továbbra is kevés kártyát zsebelünk be meccsenként, viszont Paulik Á. hétvégén már a negyedik sárgáját kapta, így neki figyelni kell, mert a következő sárga lapja egy meccses eltiltást eredményez majd.

4 sárgás – Paulik Ádám

3 sárgás – Zsömbörgi Márton, Knyihár Dániel, Kristóf Gergő, Burai I. Dávid

2 sárgás – Viczián Dániel, Ruzsa Zoltán, Laksteter Jován, Hajdu Zsolt

1 sárgás – Kéki Csaba, Zsíros Péter

1 piros – Papp Zsolt

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhét + 13 =