Körösladányi MSK

Lapok, góllövők – Rögzített helyzetekből vertük a Méhkeréket

Három tavasszal még méhkeréki színekben futballozó játékos talált be szombaton a méhkeréki kapuba, ezzel pedig mind a három pontot Körösladányban tartottuk. Érdekesség, hogy az összes találatunk rögzített helyzetből született.

 

Komoly rangadót vívtunk a Méhkerék ellen szombaton, ahol öt gól is született, szerencsére a többet – szám szerint hármat – mi szereztük. A góllövők névsora rejt magában egy kis érdekességet, hiszen időrendi sorrendben Hajdu Zs., Ruzsa Z. és Kristóf G. talált be hétvégén, mindhárman volt csapatuk kapujába. További érdekesség, hogy Kristóf G. bajnokságbeli második gólja is a hajrában érkezett és három pontot ért.

5 gólos – Kéki Csaba, Laksteter Jován, Knyihár Dániel

3 gólos – Burai I. Dávid, Takács Balázs, Papp Zsolt, Ruzsa Zoltán

2 gólos – Kristóf Gergő, Hajdu Zsolt

1 gólos – Viczián Dániel, Zsíros Péter, Nagy Bálint


Egy olyan rangadó, mint ami hétvégén is volt, általában sok lapot rejt magában. Ez így volt szombaton is, viszont ellenfelünkkel szemben nálunk csak egy sárga és egy piros lap volt, utóbbi sem durva szabálytalanságért, pusztán második sárga kártya miatt. Egyébként az utóbbi öt mérkőzésünkön eddig hat sárgát szereztünk, ami abszolút a sportszerűségünket jelzi.

A kiállított Paulik Á. pedig a FEB határozata alapján egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, így ő hétvégén nem léphet pályára a Mezőhegyes ellen.

4 sárgás – Paulik Ádám

3 sárgás – Zsömbörgi Márton, Knyihár Dániel, Kristóf Gergő, Burai I. Dávid

2 sárgás – Viczián Dániel, Ruzsa Zoltán, Laksteter Jován, Hajdu Zsolt, Kéki Csaba

1 sárgás – Zsíros Péter

1 piros – Papp Zsolt, Paulik Ádám

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt × kettő =