Körösladány MSK

Magyar Kupa: szerdai győzelmünkkel a főtáblára kerültünk

Szerda délután a Jamina otthonában tudtunk győzelmet aratni, ezzel pedig a Magyar Kupa sorozatban felkerültünk a főtáblára. A mérkőzésen végig dominálva, három gólig jutottunk, amire már csak a hajrában tudott egyszer válaszolni a hazai gárda.

 

Ahogy az a mérkőzés előtt várható volt, a Jamina inkább a védekezésre fektette a hangsúlyt a találkozón. Ennek megfelelően jöttek is a körösladányi lehetőségek, előbb Burai lövése ment kicsivel kapu fölé, majd Papp kiugratása után védett Borbély kapus. A 24. percben jártunk már, amikor Burai szabadrúgását húzta le a hazai kapus, a 31. minutumban pedig már Borbély sem segíthetett. Burai végzett el szabadrúgást oldalról, a beívelt labdára pedig Krajcs Gábor jól érkezett a hosszún, fejjel vette be a hazai kaput. (0-1) A folytatásban Borbélynak kétszer is támadónk elől kellett „meleg” helyzetben tisztáznia, a 43. percben pedig Krajcs szabadrúgása ment kapu fölé picivel. A félidőt a lehető legjobban zártuk, Juhász visszatett labdájára Papp Zsolt érkezett, és a tizenegyes pont magasságából okosan a hálóba helyezte a pöttyöst. (0-2)

A 47. percben a Jaminának is megvolt az első lehetősége, szép összjáték után Milek tudott lőni a tizenhatoson belülről, de kaput nem talált. A hazai lehetőség után zsinórban jöttek csapatunk próbálkozásai: Burai szöglete után a hazai kapus jött ki rosszul, Laksteter pedig ugyan belefejelt az érkező labdába, de az kapu fölé szállt. Ezután Papp Zs. került újabb helyzetbe, már-már úgy tűnt, hogy jön a harmadik gól, de Borbély még félig vert helyzetben is szögletre tudott menteni. Az 53. percben eldőlni látszott a találkozó, Papp Zsolt remek lövése a kapuban landolt, így már három-nullra vezettünk. (0-3)

A 63. minutumban Zsíros lekészítése után Bozsó lövését láthatták a nézők, melyet Borbély kapus bravúrral hárított. Hasonló volt a helyzet egy újabb Bozsó lövésnél, amit szögletre mentett Borbély, a sarokrúgás után pedig ismét Bozsó próbálkozott, fejesét azonban a gólvonalról kivágták. A 79. percben Nyúl egy felívelt labda után lövőhelyzetbe került, de ebből veszély végül nem lett, a 85. percben ellenben Zsíros buktatása a tizenhatoson belül büntetőt ért, melyet Nyúl Gábor higgadtan értékesített. (1-3) A büntetővel pedig meg is született a mérkőzés végeredménye.

Csapatunk végig kézben tartotta a mérkőzést, a hazaiak ugyan küzdöttek becsülettel, de a kapunkra szerdán nem voltak veszélyesek. Győzelmünkkel a főtáblára kerültünk, ahol az NBII-es Budaörssel mérkőzünk meg szeptember 22-én.

Jamina SE – Körösladányi MSK 1 – 3 (0 – 2)
Gólszerzők:
Nyúl G. (11-esből) a 85. ill. Krajcs G. a 31., Papp Zs. a 45. és az 53. percben.
Sárga lap: Bencsik Cs. (Jamina) a 42. percben.

Jamina SE: Borbély Z. — Somogyi K., Ulrich N. (Magyari N. a 76’), Milek B., Dankó D., Faragó L., Leszkó A. (Nyúl G. a 65’), Sebők M. (Kerekes A. a 65’), Szudár Cs., Bencsik Cs., Kardos T.

Vezetőedző: Pozsár Gábor

Körösladányi MSK: Nagy B. (Zsibrita G. az 56’) — Juhász D. (Zsíros P. az 56’), Szántó M., Burai I. D., Knyihár D., Bozsó M., Bagyinszki A. (Farkasinszki L. a 61’), Papp Zs., Zelenyánszki L., Krajcs G., Laksteter J.

Vezetőedző: Fodor Sándor

A mérkőzésről készült képgalériát megtekintheti ide kattintva.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

19 + négy =