Körösladányi MSK

Szerdán folytatjuk a bajnokságot, a Jamina csapatát fogadjuk este

A szombati kupamérkőzés miatt a hetedik fordulóból elmaradt Jamina elleni mérkőzésünket szerda este játsszuk le. A hazai találkozót 18 órás kezdéssel írták ki, így villanyfényes mérkőzésen lépünk újra pályára a bajnokságban.

 

Hat mérkőzés után még győzelem nélkül áll a bajnokságban a Jamina csapata. Három alkalommal értek el döntetlent, ennek a három pontnak köszönhetően az utolsó előtti helyen állnak. A gárda egyelőre a góllövéssel is hadilábon áll, csupán kétszer találtak be eddig, ellenben tizenkét gólt kaptak. Csapatunk hullámzóan teljesít a bajnokságban, legutóbb a Békéscsabai Előre II. csapatát győztük le fordulatos mérkőzésen, míg a kupában az NBII-es Budaörs ejtett ki minket.

Szerdán nagyon fontos lenne a három pont megszerzése, hiszen egy sikerrel egy helyet javítanánk a tabellán, illetve felzárkóznánk az élmezőnyre. A Jamina csapatát ősszel egyszer már legyőztük, még a Magyar Kupa selejtezőjében, ezt a sikert jó lenne most is megismételni. Érdekesség, hogy az örökmérleg alapján jobban teljesít csapatunk, a legutóbbi hét egymás elleni mérkőzésünkön tizenhat pontot szereztünk a huszonegyből. Hajrá Ladány!!!

2018. szeptember 26., 18:00
Körösladányi MSK – Jaminai SE

Örökmérleg:

Körösladányi győzelmek: 8
döntetlenek: 4
Jaminai győzelmek: 3

Jamina – Körösladány 1-3 (2018)
Jamina – Körösladány 0-1 (2017)
Körösladány
– Jamina 4-1 (2017)
Körösladány – Jamina 0-2 (2017)
Jamina – Körösladány 2-2 (2016)
Körösladány – Jamina 3-2 (2016)
Jamina – Körösladány 1-2 (2015)
Körösladány – Jamina 2-2 (2015)
Jamina – Körösladány 2-2 (2014)
Körösladány – Jamina 2-0 (2014)
Jamina – Körösladány 0-5 (2013)
Jamina – Körösladány 1-4 (2011)
Körösladány – Jamina 1-1 (2010)
Körösladány – Jamina 0-1 (2010)
Jamina – Körösladány 3-2 (2009)

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt × egy =