Körösladányi MSK

Az alapszakasz felénél a Kondorost fogadjuk hazai pályán

A 11. fordulóval folytatódik a bajnokság, ahol az alapszakasz utolsó odavágói következnek. Csapatunk a Kondorost fogadja, akik jelenleg vezetik a tabellát, így ez a párosítás lesz a forduló rangadója.

 

Két régóta veretlen csapat találkozik szombaton egymással Körösladányban. A Kondoros még a harmadik mérkőzésén, mi pedig a második találkozónkon szenvedtünk legutóbb vereséget. Azóta eltelt jó pár hét, és eljutottunk az alapszakasz odavágójának utolsó mérkőzéséhez. A Kondoros jelenleg négy ponttal előttünk vezeti a tabellát, így igazi rangadóra lehet számítani, a mérkőzésnek komoly tétje lesz. A forduló után egy helyet javíthatunk vagy ronthatunk is akár, ez a szombati eredmények függvényében változhat. A mérkőzés ezen a hétvégén már 14 óra 30 perckor kezdődik.

2018. október 20., 14:30
Körösladányi MSK – Kondorosi TE

Örökmérleg

Körösladányi győzelem: 6
döntetlen: 3
Kondorosi győzelem: 9

Körösladány – Kondoros 1-0 (2018)
Kondoros
– Körösladány 2-1 (2018)
Körösladány
– Kondoros 2-0 (2017)
Kondoros – Körösladány 2-2 (2017)
Körösladány – Kondoros 0-1 (2017)
Kondoros – Körösladány 1-2 (2016)
Kondoros – Körösladány 5-0 (2016) – MK
Körösladány – Kondoros 2-0 (2016) – MK
Körösladány – Kondoros 1-0 (2016)
Kondoros – Körösladány 0-0 (2015)
Körösladány – Kondoros 2-5 (2015)
Kondoros – Körösladány 7-1 (2014)
Körösladány – Kondoros 2-0 (2014)
Kondoros – Körösladány 3-1 (2013)
Körösladány – Kondoros 1-3 (2011)
Kondoros – Körösladány 0-0 (2010)
Kondoros – Körösladány 2-1 (2010)
Körösladány – Kondoros 1-2 (2009)

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 × 4 =