Körösladány MSK

Nem lőttünk gólt az Előre ellen, így a pontszerzés is elmaradt

Két támadólag fellépő csapat mérkőzésén csak egyetlen gól született, azt pedig a vendégek szerezték. A vasárnapi vereséggel az élről is lecsúsztunk, viszont fájóbb az, hogy két játékosunkat minimum egy hétre elveszítettünk.

 

A mérkőzés első tíz percében ugyan mi irányítottuk a játékot, de helyzetet nem tudtunk kialakítani, sőt egy rövidre szabott hazaadásnál Nagy kapusnak kellett jól élnie a játékkal. A 11. percben egy szöglet után az oldalhálóra csúsztattuk a labdát, majd egy szöglettel felérő szabadrúgás következett, ami ugyan veszélyes volt, de bedobásra mentettek a vendégek. Negyedóra játék után újabb szögletünkből alakult ki kisebb kavarodás a vendég büntetőterületen belül, de lövéseink a kapuig nem jutottak el, míg a másik oldalon Nagy kapusnak egy távoli próbálkozást kellett lehúznia.

A 26. percben már az Előre kapusának is kellett védenie, Burai passza után Zelenyánszki lőtt tizenötről, ám célt ez a lövés sem ért. A félidőt Zsíros és Papp Zs. összjátéka zárta, utóbbi jobb alsóba tartó lövését hárította a kapus. A fordulás után már az első percben helyzetbe került a lila-fehér alakulat, Zsilinszki kellemetlen lövését Nagy tolta ki a jobb alsóból. Erre válaszul Knyihár lövését láthatták a nézők, a kapus azonban itt is résen volt, majd Burai próbálkozását tolta szögletre Czinanó.

A 61. percben tört meg a jég, viszont a gólt nem mi szereztük: egy előreívelés után Zsilinszki Martin emelte át a labdát kapusunk felett, így pedig megszerezte csapatának a vezetést. (0-1) Ezután szinte egyből újabb lehetőség adódott a vendégek előtt, Nyéki tizenhatról eresztett el lövést, de kicsivel célt tévesztett. A gól után csapatunk beszorította ellenfelét, de az igazi helyzetek elmaradtak, az utolsó pillanatokban mindig odaért egy vendég játékos. A 77. minutumban Mácsai szabadrúgásánál még védenie kellett Nagynak, a hajrára pedig helyzet nem, csak lapok maradtak. Burai I. Dávid második sárgával állt ki idő előtt, míg rá pár percre Knyihár Dániel egy ellene elkövetett szabálytalanság után lökte el ellenfelét. Kilenc emberrel is támadásban maradtunk, de gólt már nem szereztünk.

Iramos, jó mérkőzést láthattak a nézők, mindkét együttes próbált támadólag fellépni. Vereségünkkel a harmadik helyre csúsztunk vissza, egy hét múlva pedig a Jamina ellen fejezzük be a bajnokság őszi részét.

Körösladányi MSK – Békéscsabai Előre II. SE 0 – 1 (0 – 0)
Gólszerző:
Zsilinszki M. a 61. percben.
Sárga lapok: Ruzsa Z. a 43. ill. Borbély Zs. a 37., Varga T. a 43., Balog Zs. az 51., Mácsai L. az 56., Kmetykó M. a 72., Nyéki B. a 85., Bukor Z. a 87. és Czinanó A. a 87. percben.
Kiállítva: Burai I. D. (második sárga) a 82. és Knyihár D. (ellökte ellenfelét; mindkettő Körösladány) a 85. percben.

200 néző

Körösladányi MSK: Nagy B. — Ruzsa Z., Burai I. D., Szántó M., Knyihár D., Bozsó M. (Laksteter J. az 52’), Bagyinszki A., Papp Zs. (Juhász D. a 61’), Zelenyánszki L., Fülöp T., Zsíros P.

Vezetőedző: Fodor Sándor

Békéscsabai Előre II. SE: Czinanó A. — Nyéki B., Váradi Á. (Balogh S. a 85’), Mácsai L., Balog Zs., Styecz B., Kovács T., Borbély Zs., Zsilinszki M. (Bukor Z. a 76’), Varga T., Kmetykó M.

Vezetőedző: Brlázs Gábor

Fodor Sándor: Nagyon nehéz türtőztetni magam, ez a mai játékvezetés nálam is kiverte a biztosítékot. Ettől függetlenül elismerésem a csabai fiataloknak.

Brlázs Gábor: Nagyon harcos, küzdelmes mérkőzésen gyűjtöttük be az értékes három pontot. Sok ilyen mérkőzésre van szükségük a srácoknak.

A mérkőzésről készült képgaléria elérhető ide kattintva.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

10 + 6 =