Körösladányi MSK

A magasabb osztályban futballozó Előre ellen nem sikerült a bravúr

Szombat délután a Magyar Kupa főtábláján fogadtuk az NBII-es Békéscsabai 1912 Előre SE csapatát. A mérkőzésen hat gól született, az Előre szinte végig előnyben futballozhatott. A vendégek sikerükkel hozták a papírforma eredményt.

 

Rosszul indult számunkra a találkozó, hiszen fél perc után hátrányba kerültünk. Egy rosszul kifejelt labdát Olasz Dénes gyűjtött be és lőtt a kapunkba. (0-1) A 7. percben visszajött a remény, Polák remekül indította Pappot, aki védőjét lefutva már a tizenhatoson belül volt, ott pedig lerántották. A megítélt büntetőt Ruzsa Zoltán erőből a hálóba vágta. (1-1) Örömünk nem lehetett teljes, mert a 10. percben jött a válasz: Pantovic balról készítette le a labdát Gréczi Mártonnak, aki a kapuba tekerte azt. (1-2) A gól után jó iramban folytatódott a mérkőzés, azonban ez egy Zelenyánszki lövésben kiteljesedett, ami kapu mellé ment. A 21. percben aztán az Előre is büntetőt kapott, amit Olasz Dénes higgadtan értékesített. (1-3) A 32. minutumban Károly cseleit láthatták a nézők, a játékos tizenhatról lőtt is, de Nagy kapus szögletre mentett. Két perccel később a másik oldalon Kisari lövését védte Uram, majd Pantovic lőtt egyből egy kipattanó után, Nagy a léc alól szedte ki a lasztit. A félidőt Burai szabadrúgása zárta, ami kicsivel kerülte el a kaput.

Jó iramban kezdődött a második játékrész is, előbb Kisari lőtte kapusba a labdát, majd Király lőtt kapu mellé egy szabadrúgást. A 60. percben Mészáros mentett szögletre Papp elől, a 69. percben pedig egy jobbról belőtt labdát Gréczi Márton juttatott a kapunkba. (1-4) A 76. percben újra mattolták a védelmünket, jobbról érkezett ismét a bepassz, de most Hursán György volt az eredményes. (1-5) A hajrába érve még Gréczi próbálkozott lövéssel, Nagy védett, a másik oldalon pedig Laksteter-Baksai összjáték után Baksai lőtt, de szögletre tisztáztak a vendégek.

Csapatunk felvállalta a támadó futballt, így igen jó mérkőzést láthattak a kilátogató nézők. Sajnos a két osztálynyi különbséget eredményben nem sikerült eltüntetnünk, de játékban sokszor felvettük a kesztyűt az Előrével.

Körösladányi MSK – Békéscsabai 1912 Előre SE 1 – 5 (1 – 3)
Gólszerzők: Ruzsa Z. (11-esből) a 7. ill. Olasz D. az 1., a 21. (11-esből), Gréczi M. a 10., a 69. és Hursány Gy. a 76. percben.
Sárga lapok: Szabó Á. a 48., Papp Zs. a 72., Zelenyánszki L. a 74. ill. Dávid Z. a 7., Mészáros M. a 25., Király P. a 26., Gréczi M. a 40., Szélpál N. az 52., Kovács Á. a 72. és Hursány Gy. a 84. percben.
Jók: Vincze D., Burai D., Ruzsa Z., Zelenyánszki L., Papp Zs. ill. Szélpál N., Kovács Á., Gréczi M.

500 néző

Körösladányi MSK: Nagy B. – Vincze D., Polák G., Ruzsa Z., Burai D., Szántó M., Prasler (Bartik M. a 13′), Kisari T. (Laksteter J. a 69′), Papp Zs. (Baksai Zs. a 79′), Zelenyánszki L., Szabó Á.

Vezetőedző: Fodor Sándor

Békéscsabai 1912 Előre SE: Uram J. – Dávid Z., Károly B., Mészáros M., Pantovic N. (Hursán Gy. az 57′), Olasz D. (Tóth D. az 59′), Király P., Kovács Á., Szélpál N., Gréczi M., Burai E. (Máris D. a 65′)

Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Fodor Sándor: Felvállaltuk a játékot, elkerülhető gólokat kaptunk a mérkőzés elején. A második félidő elején megvolt a sanszunk az egyenlítésre, de egy újabb csabi gól eldöntötte a mérkőzést. Gratulálok és sok sikert kívánok Békéscsabának.

Schindler Szabolcs: Kulturáltan futballozó, jó csapat ellen egy jó mérkőzést játszottunk. A minimális célt teljesítettük, továbbjutottunk.

→ A mérkőzés képgalériája megtekinthető ide kattintva.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhárom + öt =