Körösladány MSK

Megérdemelt győzelmünkkel egy helyet javítottunk a tabellán

Gólokban gazdag mérkőzésen sikerült megszereznünk a három pontot Jaminában, ami nagyon értékes, hiszen így ki tudtuk használni a gyulai csapat botlását és feljöttünk a második helyre. Az egygólos különbség ellenére a hajrában már nem forgott veszélyben a győzelmünk.

 

Bekezdtek a csapatok a mérkőzés elején, aki pár percet késett a kezdésről az két gólról is lemaradt. A 2. percben Burai szabadrúgása után Szabó Á. fejelte a labdát a kapufára, a kipattanót pedig Laksteter Jován lőtte a hazai kapuba. (0-1) Gyorsan jött a válasz is, a harmadik percben Németh tette le a labdát Okos Istvánnak, aki védőjéről lefordulva a kapunkba lőtt. (1-1) A kezdeti lendület után igazi helyzet sokáig nem alakult ki, a mérkőzés képe alapján csapatunk birtokolta többet a labdát, a hazaiak inkább kontrákra rendezkedtek be. Így is a 29. percben a Jamina jöhetett szabadrúgással, Miklya tizenhét méterről próbálkozott, Nagy bravúrral védett. Nem sokkal később a másik oldalon Laksteter szabadrúgása következett, a lapos lövés kicsivel kerülte el a kaput. A 42. percben újabb szabadrúgást kaptunk, Burai Dávid pedig okosan a rövid alsóba helyezte a pöttyöst. (1-2) A félidőt Papp Zs. lövése zárta, ami kaput nem talált.

A folytatásban itt is, ott is akadt lehetőség, egy-kettő arányban, azonban kaput ezek a próbálkozások nem találtak. Az 58. percben aztán Laksteter és Burai játszott össze, utóbbi lövését blokkolták, Papp Zsolt viszont az ötösön állva köszönte a labdát és a hálóba passzolt. (1-3) A 60. minutumban lezárhattuk volna a találkozót, ám Burai lövése a kapufáról kijött. Tíz perccel később Sipos beadása után Szántó fejelt, de a kapus védeni tudott, majd Burai sarokrúgását követően Szabó Á. fejese szállt kapu fölé. A 79. percben Farkasinszki adta középre a labdát, Papp Zs. lövését pedig bravúrral védte Balogh. Az ellentámadásból pedig jött a szépítés, Okos István küzdött meg a labdáért, amit végül a kapunkba emelt. (2-3) A mérkőzés érdemi része a 83. percben véget is ért, Sipos passzából Burai ugrott ki, de a kapus ezt a lehetőséget is védte. A lefújásig már az egyenlítés nem jött össze hazai részről.

Három-kettőre megnyertük ezt a mérkőzést, talán ez volt most a legfontosabb. Csapatunk jelenleg a tabella második helyén áll, megelőztük a fordulóban komoly vereséget szenvedő gyulai csapatot. Jövő hétvégén hazai pályán fogadjuk az Orosházát.

Jaminai SE – Körösladányi MSK 2 – 3 (1 – 2)
Gólszerzők: Okos I. a 3., a 80. ill. Laksteter J. a 2., Burai D. a 42. és Papp Zs. az 58. percben.
Sárga lapok: Gál F. a 69. ill. Burai D. a 92. percben.
Jók: Balogh T., Miklya M., Okos I., Kovács I. ill. Zelenyánszki L., Vincze D., Sipos K.

150 néző

Jaminai SE: Balogh T. – Horváth M., Kardos T., Murvai D., Okos I., Miklya M., Kovács I., Gál F. (Mengyán L. a 81′), Szudár Cs. (Sebők M. a 63′), Darányi D., Németh T. (Leszkó A. az 53′)

Vezetőedző: Pozsár Gábor

Körösladányi MSK: Nagy B. – Vincze D., Ruzsa Z., Burai D., Szántó M., Prasler (Farkasinszki L. a 70′), Kisari T. (Bartik M. az 54′), Papp Zs., Zelenyánszki L., Szabó Á. (Paulik Á. a 78′), Laksteter J. (Sipos K. a 65′)

Vezetőedző: Fodor Sándor

Pozsár Gábor: Két rögzített szituációból kaptuk a két gólt az első félidőben, amit a másodikban próbáltunk jóvátenni, de egy szerencsétlen találat megpecsételte a sorsunkat.

Fodor Sándor: Nyertünk három–kettőre.

→ A mérkőzés képgalériája megtekinthető ide kattintva.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

16 − 7 =