Körösladányi MSK

Füzesgyarmat elleni győzelemmel fejeztük be a felkészülést

Sikeresen zártuk a felkészülést, a bajnokság előtti főpróbán a szintén NBIII-as Füzesgyarmat csapatát győztük le magabiztosan. Jövő héten vasárnap hazai környezetben már tétmérkőzés vár csapatunkra, a Majos csapatát fogadjuk majd 17 óra 30 perctől.

 

3. perc: Ilyés T. egy bal oldalról érkező beadást fejelt az ötösről a vendégek kapujába. (0-1)

13. perc: Szép támadás végén Papp Zs. ellen szabálytalankodott a hazaiak kapusa, amiért büntetőt kaptunk. A pontrúgást Ruzsa Z. értékesítette magabiztosan. (0-2)

38. perc: Egy kontra végén Papp Zs. tovább növelte az előnyünket. (0-3)

75. perc: Ilyés T. a félpályáról lépett ki a védők kíséretében, majd 18 méterről lövésre vállalkozott, a labda pedig a kapuson átpattanva a kapuban kötött ki. (0-4)

Jól kezdtük a mérkőzést és az első lehetőségünkből a vezetést is megszereztük már a harmadik percben. A gól után is a mi akaratunk érvényesült, ez pedig az eredményen is meglátszódott, miután Papp Zs. kiharcolt büntetőjét Ruzsa értékesítette. Kétgólos előnyünk után a hazaiak is magukra találtak, Nagy kapusnak háromszor is nagyot kellett mentenie. A gyarmati sikertelen akciókat a félidő előtt egy sikeres ladányi követte, Papp Zs. kontrából háromra növelte az előnyünket. A fordulás után Popescu a kapufánkat találta el, majd hosszabb szünet után Ilyés bombáját védte a füzesgyarmati hálóőr. A 75. percben már a kapus sem menthetett, és Ilyés megszerezte saját maga második, csapata negyedik gólját, ezzel beállítva a végeredményt.

Füzesgyarmati SK – Körösladányi MSK 0 – 4 (0 – 3)
Gólszerzők: Ilyés T. a 3., a 75., Ruzsa Z. (11-esből) a 13. és Papp Zs. a 38. percben.

Füzesgyarmati SK: Fildan – Achim S., Sundas, Lippai, Szabó R., Achim Á., Vajda, Hussein, Tóth O., Cigan, Popescu

Játszott még: Ferenczi, Márkus, Ádám, Kis Sz., Bálint, Brúnó, Erdős-Balizs, Molnár Sz., Kiss G., Mazán, Balogh G.

Vezetőedző: Csillag László

Körösladányi MSK: Nagy B. – Prasler, Vincze D., Szántó M., Krajcsó K., Zelenyánszki L., Ruzsa Z., Burai D., Mácsai L., Papp Zs., Ilyés T.

Játszott még: Ivicevic M., Szabó V., Malkócs M., Talpalló Á., Bartik M., Gyomai Á., Szabó Á., Knyihár D., Pusztai A.

Vezetőedző: Fodor Sándor

Boros Tibor: Az első pár perc során elkövetett demoralizáló hibák alapjaiban húzták keresztül a számításainkat. Kétgólos hátrányban görcsösen próbálkoztunk, de nem volt meg a dinamizmus és a kreativitás, nem kis feladat megtalálni jövő hétig a megoldást. Gratulálok a ladányiaknak, sok sikert kívánok nekik a bajnoksághoz!

Fodor Sándor: Játékosaink jól álltak a mérkőzéshez, tudtunk gyakorolni egy új formációt. Nagyon jól töltöttük meg tartalommal a kilencven percet, bár a labdakihozatalnál még voltak hibák, pozitívum viszont, hogy szép gólokat lőttünk. Jól zártuk a felkészülést, de leglényegesebb számunkra az, hogy a bajnoki rajtunk jól sikerüljön. Szeretnék sok sikert és sérülésmentes szezont kívánni mindkét csapatnak!

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × 1 =