Körösladányi MSK

Vasárnap a Tolna megyei bajnok ellen kezdődik a szezon

Vasárnap indul útjára a labda az NBIII – Közép csoportjában, ahol első ellenfelünk a Tolna megyei bajnok, Majos csapata lesz. Hazai pályán fogadjuk a szintén újonc alakulatot, akik ellen szeretnénk szépen kezdeni a bajnokságot. Természetesen könnyű dolgunk ősszel egyik hétvégén sem lesz.

 

Az első bajnoki fordulóban tehát Majos csapatát fogadjuk, akik szoros küzdelemben lettek bajnokok Tolna megyében. A 10 csapatos bajnokságban pontegyenlőséggel zártak az élen, több győzelmüknek köszönhetően. A csapat már több mint egy évtizede tagja volt a Megye I. osztálynak, több dobogós helyezés mellett a 2012/13-as kiírást bajnokként fejezték be. A következő bajnoki címre hét évet vártak, ami NBIII-as indulást ért. A két újonc csatája izgalmas mérkőzést hozhat, hiszen vélhetően ellenfelünk is jó szájízzel szeretne belekóstolni a magasabb osztályú bajnokságban. A mi részünkről bízunk a jó kezdésben. Hajrá Ladány!

2020. augusztus 2., 17:30
Körösladányi MSK – Majosi SE

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 + hét =