Körösladányi MSK

Az előző szezonban dobogós Monor otthonában folytatjuk a bajnokságot

Magasabb osztályt is megjárt már a Monor, akik 2018-ban bajnokként kerültek fel az NBII-be. Egy szezon után ugyan kiestek, de meghatározó tagjai voltak az előző szezon harmadosztályú bajnokságának. Nehéz feladat vár ránk idegenben.

 

A 2019-es másodosztályból való kiesést egy csonka de annál szebb NBIII-as év követte Monoron, hiszen a félbeszakadt bajnokságot a harmadik helyen fejezték be. Csupán három csapat tudta őket legyőzni az előző kiírásban, öt alkalommal pedig döntetlent játszottak. Az új évadot hozzánk hasonlóan győzelemmel kezdte a csapat, ők a tavaly stabil középcsapatnak számító Dabas-Gyónt győzték le kettő-null arányban. A vasárnapi mérkőzésen tehát a hazaiak számítanak favoritnak, de újoncként szeretnénk minden alkalommal a maximumot nyújtva pontszerzésre törekedni. Az esetleges pontszerzés hatalmas dolog lenne Monoron, de semmiképp sem lehetetlen. Hajrá Ladány!!!

2020. augusztus 9., 17:30
Monori SE – Körösladányi MSK

A mérkőzésről élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

Szurkolói információ a mérkőzésről.

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt − 1 =