Körösladányi MSK

Értékes pontot hoztunk haza Pestről

Csapatunk a Budapest Honvéd-MFA II. csapata ellen lépett pályára szombat délelőtt. A nagy hőségben mi szereztük meg az előnyt, majd meccslabdánk is volt, végül mégis a hazaiak egyenlítettek és tartottak otthon egy pontot. Ennek ellenére értékes ponttal gazdagodtunk, szerdán pedig már ismét pályán leszünk.

 

63. perc: A kapuval szemben kaptunk szabadrúgást, melyet Mácsai végzett el, lövése pedig a hálóban landolt. (0-1)

73. perc: Kerezsit találta meg középen egy beadást követően a labda, amit a játékos szép mozdulattal a kapunkba fejelt. (1-1)

Az első játékrész inkább a küzdelemről szólt, a kapuk nem nagyon forogtak veszélyben, azt az egy-két lövést pedig ami volt, mindkét kapus magabiztosan hárította. A második félidőben sem változott a játék képe, viszont a 63. percben Mácsai szabadrúgása megtörte a csendet, ebből vezetést is szereztünk. A gólunk után Nagy kapusnak is védenie kellett kétszer, majd Kisari passzából Ilyés ziccerben lépett ki, de kapu mellé gurított. Ez a hiba pedig nem fért bele, a 73. percben egyenlítettek a hazaiak. A mérkőzést ráadásul egy vendég lehetőség zárta, aminél Nagy kapus bravúrosan védett, így egy pontot szereztünk.

Vezetésünk után lezárhattuk volna a találkozót, ez azonban elmaradt, így a hazaiak egy támadás végén ki tudtak egyenlíteni. Így is értékes pontot szereztünk, de ismételten benne volt a mérkőzésben a győzelem is.

Budapest Honvéd-MFA – Körösladányi MSK 1 – 1 (0 – 0)
Gólszerzők: Kerezsi Z. a 73. ill. Mácsai L. a 63. percben.
Sárga lap: Szántó M. (Körösladány) a 48. percben.
Jók: Nagy B., Zelenyánszki L., Szántó M., Pusztai A.

150 néző

Budapest Honvéd-MFA II.: Megyeri G. – Török K., Kálnoki Kis D., Eördögh A., Kerezsi Z., Csányi Á., Kocsis D., Benczenleitner B. (Varga G. a 46′), Nagy G., Kovács D., Bartha B. (Szabó B. a 78′)

Vezetőedző: Simon Miklós

Körösladányi MSK: Nagy B. – Krajcsó K., Ilyés T., Ruzsa Z., Burai D., Szántó M. (Vincze D. a 60′), Mácsai L., Kisari T., Rádai G. (Bartik M. az 52′), Zelenyánszki L., Pusztai A. (Vastag R. a 76′)

Vezetőedző: Fodor Sándor

Fodor Sándor: Négy órakor keltünk, utaztunk, tizenegykor játszottunk. Minden elismerésem a játékosoknak, akik minden erejüket mozgósítva, nagy akarattal, minden idegszálukkal a győzelemre törekedtek. Egy-nullás vezetésünknél Ilyés egy az egyben meccslabdát hibázott, az ellentámadásból pedig ellenfelünk kihasználta a lehetőségét, így kettő-null helyett egy-egyre módosult az eredmény. A továbbiakban is voltak jó lehetőségeink, de a végén Nagy Bálint bravúrjára is szükség volt, hogy ne úgy járjunk mint az Iváncsa ellen.

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

6 − három =