Körösladányi MSK

HFC – KMSK: rangadó a harmadosztályban

Mondhatni rangadót játszik NBIII-as csapatunk vasárnap, hiszen a szintén újonc és a bajnokságot jól kezdő Csongrád-Csanád megyei Hódmezővásárhely otthonába látogatunk. A csapat másodikként jutott fel a magasabb osztályba, viszont eddig jobban teljesít, mint a bajnokként feljutó megyei riválisa.

 

Tizennégy mérkőzés után, szinte hibátlan eredménysorral a második helyről jutott fel a Hódmezővásárhely a harmadik ligába. A gárda nagyon jó rajtot vett, két győzelemmel nyitott, majd két vereséggel folytatták a szezont. Az ötödik fordulótól már kiegyensúlyozottan teljesítettek, viszont a legutóbbi két vereségük meglepő volt. Az ESMTK hazai pályán győzte le soros ellenfelünket, míg a Dabas-Gyóntól idegenben kaptak ki, ellenfelük öt gólt is szerzett. A két mérkőzés óta tartó sorozatot a csapat vélhetően nem szeretné folytatni, és otthon mindent megtesznek majd a győzelem érdekében.

Csapatunk a bajnokságban jelenleg az ötödik helyen áll, a hétközi Vác elleni győzelem pedig nagy lökést jelenthet vasárnapra, hiszen hátrányból tudtunk fordítani a nagy múltú együttes ellen. A mérkőzéseinken rendre sikerül gólt szereznünk, egyedül a Monor kapuját nem vettük be eddig. A felkészülési időszakban már találkozott egymással a két csapat, akkor mi nyertünk egy-nullra. A bajnokság jövő héten szünetel a Magyar Kupa forduló miatt, így reméljük, hogy az egy hét bajnoki pihenőre jó szájízzel mehetünk majd. Hajrá Ladány!!!

2020. szeptember 13., 16:30
Hódmezővásárhelyi FC – Körösladányi MSK

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkilenc − tizennégy =