Körösladányi MSK

Magabiztos győzelem a Kötegyán ellen

Szombat délután Kötegyán csapatát fogadta második számú együttesünk hazai pályán. A mérkőzésen negyedóra játék után előnybe kerültünk, az első félidő hajrájában pedig bebiztosítottuk a győzelmünket. Három mérkőzés után továbbra is veretlenek vagyunk.

 

Jól kezdtük a Kötegyán elleni találkozót, hiszen tizenöt perc játék után sikerült vezetést szereznünk. A mérkőzés folyamán végig mi irányítottunk, a félidő előtt pedig ennek kézzel fogható eredménye is lett. A 42. és 44. percben Agárdi L. talált be, míg a 45. minutumban Keresztesi K. módosította négy-nullra az eredményt büntetőből. A fordulást követően már nyugodtabban futballozhattunk, a vendégek igaz szépítésig eljutottak, de a hajrában Keresztesi K. gólja zárta a találkozót, melyet magabiztos öt-egy arányban nyertünk meg.

Körösladányi MSK II. – Kötegyáni FC 5 – 1 (4 – 0)
Gólszerzők: Szabó M. a 15., Agárdi L. a 42., a 44., Keresztesi K. (11-esből) a 45., a 82. ill. Berke J. a 68. percben.
Sárga lapok: Spitzer Á. a 32., Molnár T. a 80. és Farkas K. (mindhárom Kötegyán) a 85. percben.
Jók: Agárdi L., Keresztesi K., Kajó A., Szabó M. ill. Molnár T. és Szűcs M.

Körösladányi MSK II.: Vass K. – Kajó A., Egeresi L., Kántor M., Kozák Á. (Fülöp K. a 60′), Keresztesi K., Pályi I., Kántor L. (Buga Bal. a 70′), Szabó M. (Buga I. a 76′), Szántó Cs., Agárdi L. (Papp A. a 60′)

Vezetőedző: Havran Mihály
Asszisztensedző: Keresztesi János

Kötegyáni FC: Kiss S. – Balázs B. (Ujj L. a 85′), Molnár T., Spitzer Á. (Fazekas F. a 77′), Iszáka I., Mezei J. (Drágos M. a 81′), Oláh K., Farkas K., Szűcs M., Szűcs P., Berke J.

Vezetőedző: Molnár Gyula

Keresztesi János: Helyenként jó játékkal, megérdemelt győzelmet arattunk.

Molnár Gyula: Megérdemelt hazai győzelem.

Az állás 4 forduló után:

1. Kondoros 4 meccs – 10 pont
2. Mezőmegyer II. 4 – 9
3. Medgyesegyháza 4 – 8
4. Sarkadkeresztúr 4 – 7
5. Körösladány II. 3 – 7
6. Bucsa 3 – 6
7. Nagybánhegyes 4 – 6

14. Békéssámson 2 – 1
15. Zsadány 3 – 0
16. Csabai AK 3 – 0

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhét + 14 =