Körösladányi MSK

Idegenbeli győzelmünkkel a második helyre jöttünk fel

Szombat délután Sarkadkeresztúron lépett pályára második számú csapatunk, ahol magabiztos hat-nullás győzelmet arattunk. Ennyire sima sikerre talán senki sem számított, viszont az értékes három pont amit szereztünk, egészen a második helyig hozott minket előre.

 

A 25. percig kellett várni az első gólra, ekkor Keresztesi K. értékesített egy kiharcolt büntetőt. A gól megalapozta a sikerünket, hiszen öt perccel később Szabó M. növelte az előnyünket, majd ismételten alig telt el pár perc, és Papp A. révén már három góllal vezettünk. Ez a rövid periódus volt a mérkőzés fordulópontja, igazából a leglényegesebb dolgok itt dőltek el. A szünet előtt aztán még Pályi is betalált, így négygólos előnnyel mehettünk a félidei szünetre. A fordulást követően már nyugodtan futballozhatott a csapat, ez pedig további két gólt eredményezett. Szabó M. duplázni tudott a találkozón, illetve még Agárdi vette be a hazai kaput.

Magabiztos sikerünkkel a második helyre jöttünk előre a tabellán, egy hét múlva folytatás Bucsán.

Sarkadkeresztúri SE – Körösladányi MSK II. 0 – 6 (0 – 4)
Gólszerzők: Keresztesi K. (11-esből) a 25., Szabó M. a 30., a 75., Papp A. a 32., Pályi I. a 43. és Agárdi L. a 67. percben.
Sárga lapok: Rozsi I. a 37., Baliga K. a 90. ill. Pályi I. a 60., Buga I. a 83. és Almási B. a 90. percben.

Sarkadkeresztúri SE: Pulyka Sz. – Pulyka J., Kiss S., Szekeres M., Baliga K., Rozsi I. (Szabó II. M. az 53′), Rácz Cs. (Széplaki D. a 69′), Szalazsán R., Szabó M., Bakucz Z., Szabó II. M. (Váczi L. a 69′)

Vezetőedző: Ogrincs Pál

Körösladányi MSK II.: Vass K. – Egeresi L. (Papp A. a 26′), Kántor M., Keresztesi K., Pályi I., Agárdi L., Szabó M., Kajó A. (Buga I. a 79′), Kozák Á. (Buga Bal. a 69′), Fülöp K. (Tasi R. az 56′), Szántó Cs. (Almási B. a 79′)

Vezetőedző: Keresztesi János

A bajnokság állása:

1. Kondoros 6 meccs – 16 pont
2. Körösladány II. 5 meccs – 13 pont
3. Mezőmegyer II. 6 meccs – 12 pont
4. Medgyesegyháza 5 meccs – 11 pont
5. Füzesgyarmat II. 5 meccs – 11 pont
6. Sarkadkeresztúr 6 meccs – 10 pont

14. Békéssámson 4 meccs – 1 pont
15. Zsadány 4 meccs – 0 pont
16. Csabai AK 5 meccs – 0 pont

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

18 − 1 =