Körösladányi MSK

Nehéz idegenbeli feladat előtt állunk

Vasárnap az NBIII-as bajnokság közép csoportjában is folytatódnak a küzdelmek, csapatunk pedig idegenbe utazik, méghozzá az Erzsébeti Spartacus MTK lesz a vendéglátónk. A csapat múlt héten győzelemmel hangolt a vasárnapi mérkőzésre.

 

Az ESMTK csapata stabil NBIII-as klub, több dobogós helyezést is elértek az elmúlt időszakban. Az előző idényben a keleti csoportban szerepeltek, így némileg számukra is újak az ellenfelek, ahogy nekünk is. Ellenfelünk egy helyezéssel van előttünk, egy ponttal szereztek többet, mint mi. A csapatnak voltak gólokban gazdag mérkőzései is, azonban érdekesség, hogy legtöbb találkozójukon valamelyik fél rúgott gól nélkül hagyta el a játékteret. Csapatunk eddigi szereplésére nem lehet panasz, négy forduló óta veretlenek vagyunk, viszont most a tabella alapján azt mondhatjuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, viszont az eddigi eredményeink alapján az is kijelenthető, hogy a nehezebb ellenfelek ellen jobban ment játékosainknak.

Hiányzóink is lesznek: a tartósan sérült Malkócs nem bevethető továbbra sem, de szintén sérülés miatt kihagyja a meccset Prasler is, valamint Zelenyánszki játéka is kérdéses, egyéb okok miatt Papp Zs. sem lesz, míg Nagy kapus eltiltását tölti majd, így a kapuban Ivicevic bizonyíthat vasárnap.

Szurkolóink számára tájékoztatás, hogy az Ady Endre – Pöltenberg utca sarkán található bejáraton tudnak a sportpályára bejutni, ahol fedett lelátó várja a lelkes szurkolókat.

2020. október 4., 15:00
Erzsébeti SMTK – Körösladányi MSK

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő + egy =