Körösladányi MSK

Még áprilisban pótoljuk a Honvéd II. ellen elmaradt mérkőzést

A 27. fordulóban nem lépett pályára NBIII-as csapatunk, hiszen a járvány csapatunkat is elérte. A Honvéd II. elleni mérkőzést így elhalasztották a felek, az új időpont pedig április 21. (szerda) lett. A folytatásban fontos mérkőzések következnek a bajnokságban.

 

Ezen a hétvégén nem léptünk ugyan pályára, viszont a folytatásban vasárnap-szerda ritmusban következnek a mérkőzések. A 27. forduló ráadásul nem alakult számunkra túl jól, hiszen nyerni tudott a Hódmezővásárhely, a Vác és a Rákosmente is, míg a Szekszárd pontot szerzett a listavezető Kecskemét ellen. Így már hat ponttal vagyunk a vonal alatt, egy mérkőzéses hátrányban a riválisokkal szemben.

Áprilisi mérkőzéseink:

április 11. – Vác (idegenben)
április 14. – Hódmezővásárhely (hazai pályán)
április 18. – Szekszárd (idegenben)
április 21. – Bp. Honvéd II. (hazai pályán)
április 25. – ESMTK (hazai pályán)
április 28. – Dabas-Gyón (idegenben)

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

húsz − 14 =