Körösladányi MSK

Győzelemmel búcsúztunk az őszi szezontól

Megye II-es csapatunk Gádoroson lépett pályára, ahol egy korábban elhalasztott mérkőzést pótoltunk a szezon utolsó fordulója után. A csapatok az első tíz percben bekezdtek, de aztán alább hagyott a lendület, végül pedig három-egyes sikerrel térhettünk haza.

 

Kuli révén már a negyedik percben előnybe került a Gádoros, ám sokáig nem örülhettek a vendéglátók, mert a hetedik percben Szabó L., a tizedikben pedig Lipcsei talált be, így hamar fordult a kocka. A lendületes kezdés aztán alább hagyott, legalábbis ami a gólokat illeti. A fordulást követően aztán már az első percben újabb gólt szereztünk, amivel el is dőlt a mérkőzés.

A bajnokság felénél sikerült a hatodik helyre odaérnünk, ami a középmezőny elejének számít. Fél szezon után egyelőre úgy néz ki, hogy a dobogós helyek elkeltek, illetve a tabella vége van lemaradva, de a 4. és a 11. hely között szoros a harc. Jövőre folytatás hazai pályán a Köröstarcsa ellen.

Gádoros SE – Körösladányi MSK II. 1 – 3 (1 – 2)
Gólszerzők: Kuli M. a 4. ill. Szabó L. a 7., Lipcsei I. a 10. és Szántó B. a 46. percben.
Sárga lapok: Horváth Á. a 15., Bús T. a 35. ill. Lipcsei I. a 35. percben.
Jók: Tóbiás N., Kun Szabó E., Fejes F., Földesi D. ill. Szabó L., Almási M., Pályi I.

20 néző

Gádoros SE: Liziczai K. – Szokolai Zs., Földesi D., Horváth Á., Fejes F., Kuli M., Tóbiás N., Máriás P., Kun Szabó E., Bús T., Szijjártó G.

Vezetőedző: Bodzás Ádám

Körösladányi MSK II.: Vass K. – Kántor M., Keresztesi K. (Szántó B. a 31′), Pályi I., Almási M., Szabó L. (Szuroka Zs. a 73′), Lipcsei I. (Agárdi R. a 65′), Szentpéteri M., Somogyi M., Kozák Á. (Havran M. a 82′), Szabó M.

Vezetőedző: Keresztesi János

Pisont András elnök: Az első félidőben rossz felfogásban játszottunk, a másodikban már megmutattuk, hogy tudunk játszani, több helyzetet is kialakítottunk, melyeket azonban nem tudtuk kihasználni. A Körösladány teljesen megérdemelte a győzelmet.

Keresztesi János: Sok helyzetet kidolgoztunk, megérdemelt győzelmet arattunk.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hét + négy =