Körösladányi MSK

Magabiztos siker a Törökszentmiklós ellen

Második felkészülési mérkőzésünket az NBIII Keleti csoportjának sereghajtója ellen vívtuk meg Füzesgyarmaton. A mérkőzés során végig csapatunk dominált, így sima három-nullás győzelmet arattunk a Törökszentmiklós ellen.

 

Burai lövése nyitotta a mérkőzés érdemi részét, ez még a felső lécen csattant, ahogy Wéber szabadrúgása sem ért célt, ez kicsivel elkerülte ellenfelünk kapuját. A 25. percben aztán megtört a jég, bal oldalon Szántó és Burai játszott össze, utóbbi Zelenyánszkihoz passzolt, aki remekül pörgette a beinduló Csicselynek a labdát, játékosunk pedig mattolta a kapust. Nem sokkal később Csicsely előkészítőként vállalt szerepet a második gólunkban, Farkas J-nak passzolt, aki védője szorításában is kilőtte a bal alsót.

A második félidőben aztán tovább folytatódott támadóink aktivitása, melyekből gól nem született. A Törökszentmiklós előtt is adódott egy nagy lehetőség, de Farkas kapus bravúrral védett, a másik oldalon pedig Papp Zs. passza után Almási növelhette volna az előnyünket, de lövése kapu mellé ment. A hajrába érve aztán Wéber távoli lövése utat tört a törökszentmiklósi kapuba, így már három góllal vezettünk, ami nem is változott a lefújásig, pedig Wéber még egy szabadrúgás után közel járt a gólhoz, de a felső léc ismét kisegítette a Törökszentmiklóst.

A mérkőzés egészében kontrákra rendezkedett be ellenfelünk, ám a játékuk igazi veszélyt nem jelentett a kapunkat. A kilencven percnyi mezőnyfölényünk pedig gólokban és helyzetekben is megmutatkozott. A felkészülés február másodikán folytatódik, amikor a Békéscsabai Előre II. ellen lépünk pályára Békéscsabán.

Körösladányi MSK – Törökszentmiklósi FC 3 – 0 (2 – 0)
Gólszerzőink: Csicsely J., Farkas J., Wéber L.

Körösladányi MSK: Farkas Zs. – Urbán S., Szabó Á., Wéber L., Szántó M., Zelenyánszki L., Szabó M., Csicsely J., Czirok J., Burai D., Farkas J.

Játszott még: Malkócs M., Ruzsa Z., Papp Zs., Vajda K., Almási M., Murvai D.

Vezetőedzők: Ekker Attila, Futaki Krisztián

Ekker Attila, Futaki Krisztián: Teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, minden játékos maximálisan odatette magát mind taktikailag, mind játékban.

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenöt − 15 =