Körösladány MSK

A hibátlan sorozat folytatódott Gyulán is

Első számú együttesünk ma a Gyulai Termál FC vendége volt. A mérkőzés nehezen indult számunkra, a gyulaiak bátran támadtak az első percekben, így Farkas Zsolt kapus már korán megmutatta, hogy jó formában van, az 5. percben hatalmas védést mutatott be, majd még ebből az akcióból a gólvonalról mentett Wéber. A 8. perceben viszont már nem volt mit tenni, egy kezezésért megítélt büntetőt Nagy Gergely váltott gólra.Ezt követően a hazaiak visszahúzódtak a saját térfelükre, hagyták, hogy támadjunk, bíztak gyors támadóikban, hogy esetleg egy kontrából növelni tudják az előnyüket.Így mezőfölényben futballoztunk, de rengeteg hibával játszottunk, sok volt az eladott labda, ennek ellenére azonban még így is helyzetek tudtunk kialakítani. Ebben a szakaszban Csicsely állt a legközelebb a gólhoz, amikor megpattanó szabadrúgása a felső lécről csorgott ki. Aztán a 32. percben az addigi legnagyobb helyzetünknél Czirok lövése csattant Molnár kapus közreműködésével a kapufán.

A szünetre 1:0-ás hazai vezetéssel mentek a csapatok.

A második félidőben gyakorlatilag ugyanez maradt a felállás, mi támadtunk a hazaiak védekeztek, ez tartott egészen a 65. percig, amikor a Csicsely buktatásáért megítélt büntetőt Wéber váltotta gólra. A hazaiak sebességet váltottak próbálták nyomás alá helyezni a csapatunkat, de ők is szintén sok hibával játszottak, de veszélyt Nagy Gergely szabadrúgásai jelentettek, viszont így nekünk is volt elég területünk a kontrákra, amelyekből igyekeztünk veszélyt teremteni a hazai kapu előtt.Ez a taktika a 77. percben érett góllá amikor a nagyon agilisen játszó Czirok szerzett gólt, ezzel csapatunk megérdemelten átvette a vezetést. A mérkőzés hátralévő részében a csapatok gyűrték egymást, a gyulaiak a szépítésért, mi a győzelem bebiztosításáért támadtunk, de a sok mezőnybeli hiba miatt ez nem sikerült egyik csapatnak sem. Összességében megérdemelt győzelmet arattunk, de nagyobb koncentrációval és pontosabb játékkal ez könnyebb feladat lett volna.


Gyulai TFC–Körösladány MSK 1–2 (1–0)
Gyula, 150 néző. V.: Romániából.

Gyula: Molnár – Nagy S., Repinsky, Kukla Zs. (Zsilák Máté), Nagy G., Kovács Zs. (Oláh A.), Trescsula, Bánfi (Kiss T., Vágási), Nyéki, Palik, Radics. Edző: Sajben Gábor.

Körösladány: Farkas Zs. – Ruzsa, Wéber, Bakk, Szántó, Csicsely (Malkócs), Murvai (Kisari), Zelenyánszki, Czirok (Milek), Burai (Urbán), Talpalló. Edző: Ekker Attila, Futaki Krisztián.

G.: Nagy G. (11-esből) a 7., ill. Wéber (11-esből) a 65., Czirok a 77. percben. Jó: Kovács Zs., Radics, Repisky, Molnár, ill. Bakk, Zelenyánszki, Czirok.

Sajben Gábor: – Le a kalappal a srácok előtt! Kellő tisztelettel újra szoros meccset játszottunk az abszolút bajnok ellen. Az év eleje óta elvégzett munka egy ezüstéremmel ajándékozott meg bennünket.

Ekker Attila, Futaki Krisztián: – A tabella a bajnokság ezen szakaszában nem hazudik. Gratulálunk a Gyula ezüstérméhez! Ma is megnehezítették a dolgunkat, bizonyították, hogy rászolgáltak.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

https://adatbank.mlsz.hu/match/56/3/25277/8/1727013.html

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × egy =