Körösladányi MSK

Barátságos győzelem Okányban

Egy nagyon kedves gesztussal kezdődött a mérkőzés, bevonuló bajnokcsapatunkat díszsorfallal köszöntötte a hazai csapat.

Bár már hetek óta bajnokunk vagyunk, ezt a gesztust nem tette meg eddig egyetlen csapat sem, akivel azóta játszottunk!

Köszönjük!

A mérkőzés eső félidejéről sok említésre való eseményt nem lehet felidézni, a csapatok küzdöttek a mezőnyben, többet birtokoltuk a labdát, kisebb- nagyobb lehetőségek alakultak ki mind a két kapu előtt, talán egy kicsit több a hazai kapu előtt.

A második félidőre megváltozott a játék képe, köszönhetően a cseréknek, agresszívabban kezdtük ezt a félidőt. A 48. perc már meg is hozta az eredményét amikor Czirok egy szóló után lőtt a hálóba.

Több akciót vezettünk, az Okány védekezett és próbáltak kontrákat vezetni, de ezekben nem volt igazi veszély.

Aztán a 77. percben egy szabadrúgás variációt követően Wéber fejelt a hálóba, ezzel a mérkőzés érdemi része eldőlt.

A 81. percben azonban Murvai gondolta úgy, hogy megszerzi első gólját a ladányi színekben, egy megszerzett labdával iramodott meg a hazai védelemmel a nyomában, aztán szépen kilőtte az alsó sarkot.

Ezt követően mindkét csapat várta, hogy az egyébként jól bíráskodó játékvezető lefújja a mérkőzést , ami megtörtént, ezzel újabb hibátlan mérkőzéssel gyarapodott a felsőházi győzelmi sorozatunk.

Okány KSK–Körösladány MSK 0–3 (0–0)

Megyei I. osztályú mérkőzés. Felsőház. Okány, 200 néző. V.: Juhász D.

Okány: Kurta – Szabó R., Bondár, Boros, Bogár, Vincze D., Tokjai (Balogh R.), Kopács (Szalazsán), Szarka (Baksai), Kollát (Sági), Komódi (Komlósi). Edző: Szabó László.

Körösladány: Farkas Zs. – Milek (Czirok), Ruzsa (Burai), Wéber, Bakk (Malkócs), Szántó, Kisari (Farkas J.), Murvai, Zelenyánszki, Urbán (Vajda), Talpalló. Edző: Ekker Attila, Futaki Krisztián.

G.: Czirok a 48., Wéber a 77., Murvai a 81. percben.

Jó: Vincze, Szarka, ill. Bakk, Wéber, Ruzsa, Murvai, Czirok.

Varju Richárd alelnök: – A fegyelmezett első félidei játék után a vendégek a második játékrészben érvényesítették a papírformát. Becsülettel küzdöttünk, harcoltunk, de ez ma csak ennyire volt elég. 

Ekker Attila, Futaki Krisztián: – Először éltük meg, hogy sorfalat állt az ellenfél a mérkőzés előtt, ami egy nagyon kedves gesztus volt tőlük. Köszönjük ezt az Okánynak, és sok sikert kívánunk nekik! Sportszerű mérkőzés.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

https://adatbank.mlsz.hu/match/56/3/25277/9/1727015.html

Fotó: Okány KSK

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 + 12 =