Körösladány MSK

Vasárnap a DVSC II. vendégei leszünk

Vasárnap megkezdi szereplését csapatunk a Nemzeti Bajnokság III. osztályának Keleti Csoportjában, debrecenben a DVSC II. csapatának a vendégei leszünk 11 órától a DEAC spottelepén a Dóczy utcán.

Csapatunk főpróbája nem sikerült, hiszen vereséget szenvedtünk a Békéscsabai Előre 1912 csapatától 4:2 arányban.

Ezen e mérkőzésen az első félidei játékunk biztató volt, de a második félidőben nem tudtuk megismételni ezt a szintű játékunkat, így vereséget szenvedtünk.

A hétvégi ellenfelünk a 14. helyen végzett az elmúlt szezonban a bajnokságban. de ez nem mérvadó ebben az idényben, hiszen a játékoskeret teljesen átalakult, jelentős fiatalításon esett át, de e mellett a vezetőedző személye is változott, a korábbi védő Máté Péter kapta meg a lehetőséget a csapat irányítására.

A tartalék csapatokkal kapcsolatban a másik ismeretlen tényező a visszajátszók személye, ezt sajnos nem lehet előre tudni, hogy az első csapat kiket ad le az adott mérkőzésre, így sok a bizonytalansági tényező.

De foglalkozunk csapatunkkal, sajnos eltiltás miatt az osztályozón kiállított Szántó Mihályra és Almási Miklósra nem számíthat a szakmai stáb, de Czirok József kisebb sérülését leszámítva mindenki egészséges, bevethető.

Bizakodva tekintünk a mérkőzés elé, amennyiben megtudjuk ismételni az elmúlt két edzőmérkőzésen az első félidőkben nyújtott teljesítményünket és ezt az egész mérkőzésen tudjuk tartani, úgy reálisan pontszerzési esélyeink lehetnek ezen a mérkőzésen, ehhez azonban koncentráltan és eredményesen kell játszanunk.

Hajrá Ladány!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

húsz + 19 =