Körösladányi MSK

Újabb megyei rangadó: a Füzesgyarmat érkezik hozzánk

Az NB III. Keleti Csoportjának 19. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a hazai pályán fogadjuk a egy újabb megyei rangadó keretében a Füzesgyarmati SK csapatát, a mérkőzés 13 órakor kezdődik. A mérkőzésen a várható nagy érdeklődés miatt működni fog a vendégszektor, és a vendég büfé is.

Ellenfelünk győzelemmel a tarsolyában érkezik hozzánk, fordulatos mérkőzésen győzték le hazai pályán 4:2 arányban a Jászberény csapatát. Vendégeink jelenleg a tabella 11. helyén állnak, a megszerzett 26 pontjával, mindössze 7 ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint a 3. helyen álló csapatunk. Az eddigi fordulókban összesen 7 győzelem, 5 döntetlen és 6 vereség áll a neve mellett, a gólkülönbsége -2.

A vendégeink teljesítménye bár hullámzó, de kiegyensúlyozottnak mondható, nem szenvedtek nagy arányú vereségeket, de minden mérkőzésen meg voltak a lehetőségeik, amelyekkel néhány mérkőzésen nem tudtak élni. A csapatunk a Békéscsabán aratott 3:1 arányú győzelemmel érkezik a mérkőzésre, de a Gyarmat is igaz hazai pályán szintén 3:1 arányban győzte le őket. Vannak egyéb intő jelek is, hiszen például a DEAC , Putnok és a Pénzügyőr csapatát is legyőzték, nekünk ez nem sikerült. Csapatuk gerince évek óta együtt játszik, és ezek a játékosok korábban magyar és román magasabb osztályban is szerepeltek, nagyon erősek a pontrúgásokban, kifejezetten jó a fejjátékuk, és fizikailag is felkészültek.

Játékosaik közül többet is kitudunk emelni, kezdjük talán a csapat kapusánál a remek adottságokkal bíró Fildan Calin Florinnal aki már a 7. szezonját kezdi Gyarmaton, korábban a CSM Ramnicu Valcea együttesével a román II. osztályban szerepelt. A védelemben a Gyarmaton 6. szezonját játszó Raducu Constantin Sorin a vezér aki korábban Békéscsabán szerepelt az NB II-ben, illetve román II. osztályban is szerepelt az AS Alro Slatina csapatában. Achim Ádám Sándor a Szeged 2011 csapatában szerepelt a NB II-ben, és már 5 éve játszik Gyarmaton, testvére Achim Sebastian Zoltán pedig a Gyirmóttal szerepelt az NB I-ben is. Olteán Sergiu Adrián korábban a Kisvárdán és Kazincbarcikán szerepelt az NB II-ben. A csapat két kiváló rutinos támadóval is rendelkezik az egyik a korábban Sopronban az NB I-ben is szereplő Cigan Christian-Lucian aki eddig 4 gólt szerzett, a másik pedig a bajnokságban 5 gólig jutó, korábban a Cigánddal az NB II-ben szereplő Popescu Gheorghe Robert. Természetesen ez csak egy szubjektív kiemelés, de ezen kívül is számos rutinos labdarúgó szerepel a vendégek keretében, például a 4 gólt szerző Kis Szabolcs, vagy a 6 éve Gyarmaton játszó Pataki Zalán Lajos. Összességében egy remek játékosokól álló, összeszokott, kiváló csapat lesz a vendégünk egy nagyon nehéz, várhatóan nagy taktikai csatát hozó mérkőzésen.

A szakmai stábunk természetesen több mérkőzésüket látta élőben, illetve videon, reméljük ez kellő alapot adhat számunkra a megfelelő taktika kidolgozásához.

Legutolsó mérkőzésükön mint fentebb említettük Jászberény győzték le 4:2 arányban, a vendégek kétszer is vezettek a mérkőzésen, de ezt nagy harcban megfordította Füzesgyarmat, tudomásunk szerint nincs eltiltottjuk, így a legjobb összeállításban szerepelhetnek ellenünk.

Aki jobban megszeretné ismerni ellenfelünket az a https://fuzesgyarmatisk.hu/ oldalon tud tájékozódni.

A szakmai stáb sajnos nem számíthat a súlyos sérülést szenvedő Wéber László, Urbán Sándor, Kisari Tibor játékára, de kisebb sérüléssel küzd Talpalló Ákos, a héten eldől, hogy tudja-e vállalni a játékot.

Hajrá Ladány!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

20 + húsz =