Körösladányi MSK

Vésztő: újoncként helytálltak az első osztályban

A 2015/16-os idénybe újoncként került fel a vésztői csapat, és nem lehet okuk a panaszra egy szezon után, hiszen a minimális célt nagyon magabiztosan teljesítették, a kieséssel egyáltalán nem volt gondjuk. Az együttes a középmezőny végén, a tizenegyedik helyen fejezte be a bajnokságot.

Nyolc győzelmet szerzett a Vésztő ebben a bajnokságban, ez pedig a tizenegyedik helyhez volt elég a bajnokságban. Panaszra nem lehet okuk, hiszen a bennmaradással nem volt gondja a csapatnak, ráadásul kiegyensúlyozott szezont produkáltak, hazai környezetben pedig bárkire veszélyesek tudtak lenni. Bessenyei László értékelte a csapat szezonját.

Vésztői SE   8 – 7 – 13   42-50 -8   31 pont   (11. hely)

A bajnokság második felében próbáltunk mindent megtenni annak érdekében, hogy hasonló eredményeket érjünk el, mint ősszel, ez hellyel-közzel sikerült is, egy ponttal szereztünk kevesebbet, mint a bajnokság első felében. Jobb odafigyeléssel előrébb is végezhettünk volna a tabellán, sajnos ez nem sikerült, de a következő idényben mindent megteszünk, hogy ennél sokkal jobb helyen zárjunk. A bajnokság után elégedettek lehetünk azzal, hogy akármilyen negatív sorozatban volt a társaság, mindig együtt maradtunk, és próbáltuk kijavítani az addigi hibákat. A szezon végére lett ennek igazán látszatja. Amivel elégedetlen vagyok, hogy valamiért nem bírtunk a mérkőzéseken kellően koncentrálni a döntő pillanatokban – foglalta össze a Vésztő szezonját Bessenyei László.

Tavasszal sikerült legyőznötök a Füzesgyarmatot, ami nagyon szép eredmény volt és talán meglepő is. Hogyan éltétek meg a meccset?

Igen, sikerült legyőznünk a Füzesgyarmatot tavasszal, számomra ez volt a legemlékezetesebb meccs az idényben. Óriási akarás volt az egész csapatban és mindenki hozzá tudott tenni ahhoz a meccshez, nagy öröm volt a lefújást követően. A sikerünket nem mondanám meglepetésnek, muszáj volt már, hogy nekünk is ki jöjjön a lépés, és ez pont a füzesgyarmatiak ellen sikerült, ami persze külön öröm, hiszen egy Sárréti rangadón nyerni mindig nagy élmény. Ezzel a sikerrel akkor egy öt mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatot törtünk meg.

A Vésztő mivel újoncként került fel az első osztályba nincs összehasonlítási alapjuk, hogy a bajnokság erősödött vagy gyengült az elmúlt évek alatt, viszont Bessenyei László már korábban is játszott a Megye I-ben, így a játékos valós választ tudott adni erre a kérdésre, valamint arra is kíváncsiak voltunk, hogy szerinte ki okozta a legnagyobb meglepetést idén:

Mivel ebben a szezonban jutottunk fel, így azt mondanám, hogy szokatlan volt pár embernek, hogy ebben az osztályban már gyorsann és erősebb ellenfelek vannak. Szerintem az osztály sokat erősödött, és ezt jónak tartom. A Méhkerék egész idényben kimagaslót nyújtott, az utánuk következő öt-hat csapat pedig elég kiélezett harcot folytatott a szezon során, ami jót tett a bajnokságnak. Ha meglepetés csapatokat kellene mondanom, akkor pedig a Kondorost tenném ebbe a kategóriába, illetve az elekieket, akik tavasszal ugyan jól szerepeltek, én azt hittem, hogy nekik már meglesz a bennmaradás – fejtette ki véleményét a játékos.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

húsz + tíz =