Körösladány MSK

Visszalépett a Medgyes, átigazolások a megyéből

Szinte a teljes csapat eligazolt Medgyesegyházáról, így a településen egy időre újra megszűnik a felnőtt labdarúgás. A csapat távozói mellett igazolt a Kondoros, apadt a létszám Füzesgyarmaton, de voltak kisebb változások a Megye II-es Gyomaendrődnél is. Íme a változások:

Apadt a létszám Füzesgyarmaton, hiszen távozott a klubtól Kis Mátyás, aki Kondoroson folytatja, Elek Tamás, Elek Sándor és Nagy Bence jövője pedig egyelőre kérdéses. A Kondoros nem csak Kis Mátyást igazolta le, hanem csatlakozik a klubhoz Takács Márk Csaba is Medgyesegyházáról, valamint vannak még kiszemelt futballisták a palettán. Közben Adamik Dávid abbahagyja a futballt, míg Tóth János visszatér Mezőberénybe.

A medgyesi csapatból Szabó Árpád és Mátó Attila is Mezőhegyesen folytatja a futballt, míg Mittnacht Tibor és Kalocsai Dávid Mezőkovácsházán rúghatják a labdát. Varga Gábort mindeközben az Atletico Békéscsaba csábítja, Kovács Róbert, Kőházi Péter és Sirovicza Norbert pedig Battonyára igazolt. Így némileg érthető, hogy a szinte teljesen elfogyó medgyesegyházi csapat visszavonta a nevezését a 2016/17-es idénytől.

Gyomaendrődön egyelőre csak távozók vannak, Orovecz Tamás abbahagyta a focit, így tett Nagy Sándor és Munkácsi Zoltán is, míg Sebők Martin sorsa egyelőre kérdőjeles.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

6 − 3 =