Körösladányi MSK

Hazai pályán játszunk szombaton a Mezőtúr ellen

Szombaton játssza felnőtt csapatunk a második felkészülési mérkőzését, melyet az eredeti helyszíntől eltérően, Körösladányban rendeznek meg. Soron következő ellenfelünk a Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályú Mezőtúr csapata lesz.

 

Szombaton délelőtt 10 órától mérkőzünk meg tehát a Mezőtúr csapatával, akik jelenleg a 16 csapatos Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályú bajnokság második helyén állnak. A csapat ősszel csak egyetlen egyszer szenvedett vereséget.

2019. február 9., 10:00
Körösladányi MSK – Mezőtúri AFC
Helyszín: Körösladány


Ezen a héten szerdán már pályára lépett csapatunk, az első edzőmérkőzésen három-egy arányban sikerült nyernünk a Hajdú-Bihar megyei I. osztályú Sárrétudvari ellen, akik ősszel a harmadik helyen fejezték be a bajnokságot. A találkozón Zelenyánszki, Papp Zs. és Ruzsa Z. volt eredményes.

Sárrétudvari KSE – Körösladányi MSK 1 – 3
Gólszerzőink: Zelenyánszki L., Papp Zs., Ruzsa Z.

1. félidő: Nagy B. – Bagyinszki A., Vincze D., Juhász D., Szántó M., Zelenyánszki L., Ruzsa Z., Burai I. D., Polonio-Guerreiro, Prasler, Papp Zs.

2. félidő: Nagy B. – Juhász D., Farkasinszki L., Szabó Á., Zsíros P., Knyihár D., Ruzsa Z., Papp Zs., Prasler, Fülöp T., Laksteter J.


Téli felkészülési mérkőzéseink:

február 6.*   Sárrétudvari – Körösladány 1 – 3
február 9.   Körösladány – Mezőtúr
február 13.   Hajdúszoboszló – Körösladány
február 16.   Szentes – Körösladány
február 20.   Berettyóújfalu – Körösladány
február 23.*   Bors (romániai) – Körösladány

*Helyszín Füzesgyarmat

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkilenc + 1 =