Körösladányi MSK

Kétgólos előnyből veszítettünk pontokat Szarvason

Az első félidő gólcsendje után a második játékrészben négy gólt is szereztek a csapatok egyenlő megoszlásban. Ezzel a döntetlennel a tabellán nem változott semmi, hiszen a Békéscsabai Előre II. a Nagyszénás otthonában ikszelt, így továbbra is pontazonossággal állnak az élen, mi pedig követjük őket a második helyen.

 

Az első percben Szántó M. szabadrúgásával nyitottuk a találkozót, ám ez még amolyan bemelegítő lövés volt, hiszen középre tartott, Lévai védett. Gyorsan eltelt az idő esemény nélkül, már a 20. percben jártunk amikor Knyihár fejese szállt kapu fölé, a másik oldalon pedig egy beadást követően Furár próbálta fejjel lövésre lekészíteni a labdát, de Vincze szögletre tisztázott. A 26. percben már védeni valója is volt Lévainak, Knyihár a tizenhatoson belülről eresztett el egy lövést, a hazai kapusnak kellett résen lennie. A 33. percben Klimaj távoli lövéssel próbálkozott, ez azonban nem találta el a kapunkat. Az első félidőben jobbára mi uraltuk a játékot, ám szinte végig csak a mezőnyben pattogott a labda.

A 49. percben sikerült feltörnünk a szarasi védelmet, Vincze labdáját Prasler balról tekerte középre, ahol Burai Dávid fejjel volt eredményes. (0-1) Az 53. minutumban jött az újabb gólunk, Papp Zs. közeli szabadrúgását védte bravúrral Lévai, majd miután Burai begyűjtötte a kipattanót, Praslernak passzolt, ő pedig erőből a hosszúra lőtte a pöttyöst, Szabó Ákos pedig okosan a kapuba juttatta azt. (0-2) A találat után Papp Zs. került helyzetbe, védőjéről lefordulva lőhetett jó helyről, de kapu mellé durrantott. Az 58. percben újabb nagy helyzet maradt ki részünkről, a hazai kapus Papp Zs. lábáról csente le a labdát, pedig játékosunk gólhelyzetben volt, ahogy később Burai is, aki tizenöt méterről kapu fölé lőtt.

A 63. percben szépített a hazai együttes, Furár Róbert egy oldalról érkező beadást fejelt a kapunkba. (1-2) Öt perccel később nehezen sikerült csak felszabadítanunk a kapunkat, egy hazai szabadrúgás okozott kisebb kavarodást. A 73. percben Nagynak kellett bravúrral védenie, miután a szarvasiak labdát szereztek, majd Furár és Sztojka lábán keresztül Klimajhoz került a pöttyös, akinek lövését bravúrral kellett védenie kapusunknak. A 75. percben Laksteter lekészített labdáját Papp Zs. lőtte volna kapura, de egy láb még odaért, így szöglet lett a próbálkozásból. A 82. percben talán éppen egy láb hiányzott – ami a másik oldalt odaért -, amikor Furár jobbról középre lőtte a labdát, az érkező Klimaj Zoltán pedig a kapunkba pöckölte azt. (2-2) A hajrába érve mindkét kapu előtt adódott még egy-egy valamire való helyzet, de gól már nem született, így maradt a döntetlen.

Csapatunk a megszerzett egy ponttal nem került hátrányba az Előre II-vel szemben, ugyanis riválisunk a Nagyszénás otthonában döntetlent játszott. Következő héten éppen az Előre II. ellen pontot szerző Nagyszénással mérkőzünk meg hazai pályán.

Szarvasi FC – Körösladányi MSK 2 – 2 (0 – 0)
Gólszerzők: Furár R. a 63., Klimaj Z. a 82. ill. Burai D. a 49. és Szabó Á. az 53. percben.
Sárga lapok: Kukovecz D. az 52., Sztojka Á. a 81., Polonszki P. a 90. ill. Burai I. D. a 30. és Zelenyánszki L. a 88. percben.
Jók: Polonszki P., Kukovecz D., Kiri B., Furár R., Zima D. ill. Szabó Á., Ruzsa Z., Burai I. D., Papp Zs.

200 néző

Szarvasi FC: Lévai B. – Polonszki P., Murvai D. (Magyar M. a 62′), Zima D., Kiri B., Klimaj Z., Furár R., Bakró G., Kukovecz D., Sztojka Á., Szikora M.

Vezetőedző: Rétes Pál

Körösladányi MSK: Nagy B. – Ruzsa Z., Burai D. (Laksteter J. a 67′), Szántó M., Knyihár D. (Krajcs G. a 74′), Bagyinszki A., Papp Zs., Zelenyánszki L., Prasler (Zsíros P. a 85′), Vincze D., Szabó Á.

Vezetőedző: Fodor Sándor

Rétes Pál: Az első félidő fegyelmezett játéka után nagyon rosszul kezdtünk a másodikban, amit a vendégek kihasználtak. Ezután viszont remek játékkal számos helyzetet dolgoztunk ki, amiből kettőt sikerült értékesítenünk.

Fodor Sándor: Kettő–null után három nagy helyzetünk volt, le kellett volna zárnunk ezt a mérkőzést. A hazaiak ezután kiegyenlítettek. Győzelmet szalasztottunk el.

A mérkőzés képgalériája elérhető ide kattintva.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három − kettő =