Körösladányi MSK

Orosházán sem lesz könnyű dolgunk

A bajnoki vereség után a kupában javítottuk a Jamina elleni botlásunkat, most pedig az az OMTK-ULE lesz az ellenfelünk, akik jelenleg a tabella élén állnak, egy győzelemmel és egy döntetlennel.

 

Már tavasszal is jól teljesített az OMTK-ULE a bajnokságban és ezt a formát egyelőre átnyerték őszre is, hiszen egy győzelemmel és egy döntetlennel jelenleg a tabella élén állnak. Sikerüket a Jamina ellen érték el, míg egy pontot múlt héten a Nagyszénás ellen szereztek. Csapatunk három egységet szerzett eddig, ezt szombaton jó lenne gyarapítani, hiszen a folytatásban következnek a nehéz mérkőzések. Hiányzóink lesznek ugyan, de ennek ellenére csak a három pont lehet a cél. Hajrá Ladány!!!

2019. augusztus 31., 17:00
OMTK-ULE – Körösladányi MSK

Örökmérleg:

OMTK-ULE győzelem: 0
döntetlen: 0
Körösladányi győzelem: 4

Előző mérkőzés:
OMTK-ULE – Körösladány 0-2
Körösladány
– OMTK-ULE 2-0
OMTK-ULE – Körösladány 2-4 (MK)
OMTK-ULE – Körösladány 1-2 (MK)

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennégy − egy =