Körösladányi MSK

Hazai pályán négy-kettőre nyertünk

Hazai környezetben győzelmet arattunk a szintén megyei első osztályú Sárrétudvari ellen. A mérkőzés egy periódusában úgy tűnt, hogy sima lesz a sikerünk, de háromgólos hátrányból visszajöttek a meccsbe a vendégek.

 

A Grosics elleni szerdai meccs után szombat délelőtt a Hajdú-Bihar megyei I. osztályú Sárrétudvari csapatát fogadtuk Körösladányban. Ezen a mérkőzésen Burai D. és Ruzsa Z. szállították a góljainkat, amikkel összejött a győzelem. A találkozón egyébként három-nullára elhúztunk, ekkor úgy tűnhetett, hogy sima sikert láthatnak a kilátogató nézők, azonban a Sárrétudvari visszajött három-kettőre. Győzelmünk azonban nem forgott veszélyben, a lefújáskor 4-2-s sikernek örülhettünk.

Jövő héten belépünk a felkészülés utolsó hetébe, amikor szerdán a Füzesgyarmattal, szombaton pedig a romániai Borssal játszunk. Ez utóbbi lesz a bajnokság előtti főpróba.

Körösladányi MSK – Sárrétudvari KSE 4 – 2
Gólszerzőink: Burai D. (2), Ruzsa Z. (2)

Körösladányi MSK: Nagy B. – Prasler, Vincze D., Szántó M., Boros Á., Krajcs G., Sipos K., Ruzsa Z., Burai D., Balogh M., Kisari T.

Játszott még: Vass K., Papp Zs., Laksteter J., Bartik M.

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

18 − tizenhét =