Körösladányi MSK

Fodor Sándor folytatja a megkezdett munkát

A mai napon meghosszabbította lejáró szerződését felnőtt csapatunk vezetőedzője Fodor Sándor. Immáron negyedik évét kezdi meg klubunknál a tapasztalt tréner, akinek 2021. júniusáig szól az újabb szerződése.

 

Klubunk mindenképpen a kiváló trénerrel képzelte el a jövőt, mivel a vezetőség és Fodor Sándor elképzelései azonosak voltak, így az immáron három éve megkezdett közös munka tovább folytatódik. Három évvel ezelőtt az első szezonjában bronzérmet, a következő szezonban pedig ezüstérmet szerzett csapatunkkal. Az idei kiírásban értünk a csúcsra, 17 meccs után 12 győzelmet, 3 döntetlent és mindössze 2 vereséget mutatott a tabella mikor a vírushelyzet miatt az MLSZ lefújta a bajnokság további szakaszát. Ekkor már 6 pontos előnnyel vezettük a bajnokságot a második helyezett Békéscsaba 1912 Előre SE II. és a harmadik Szarvasi FC csapata előtt.

Fodor Sándor röviden nyilatkozott a bmsextra.hu-nak:

Úgy gondolom, hogy egy szisztematikusan felépített klubnál dolgozhatom, az NBIII-as szereplés kiharcolásával pedig történelmet írtunk a csapattal a ladányi labdarúgás életében. Megállapodtunk a folytatásról, a vezetés mindent elkövet annak érdekében, hogy a magasabb szinten is méltóképpen képviselhessük a várost. Feljutóként elsődleges célunk a bennmaradás kivívása lesz, de aki ismer, az tudja, hogy mindig a legjobbat akarom kihozni az évből.

A keret kialakításán akadnak még nyitott kérdések. Több játékossal is tárgyalásban állunk, vannak önjelölt és menedzserek beajánlásával is képben lévő játékosok. Legfőbb célunk, hogy megyei fiatalok kerüljenek klubunkhoz, akik a bevált játékstílushoz igazodva egy ütőképes csapatot alkossanak majd. Június 22-én kezdjük el a felkészülést, reményeink szerint a keret ekkora már 90%-os állapotban lesz. Nem mennyiségre, hanem minőségben gondolkodunk és csak olyan játékost igazolunk célirányosan posztra, akik valóban erősítést jelentenek.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hét + 20 =