Körösladányi MSK

Szombaton érkezik a Paks második csapata

Kisebb pihenőt követően újra pályára lép csapatunk, ráadásul hazai környezetben folytatódik a bajnokság számunkra. Soron következő ellenfelünk a Paks II. csapata lesz, akik hozzánk hasonlóan a középmezőnyben tartózkodnak.

 

Változatos eredménysorral érkezik Körösladányba a paksiak második csapata, akik eddig 23 pontot gyűjtöttek, ezzel pedig a kilencedik helyen állnak. Csapatunk kisebb hullámvölgybe került az utóbbi hetekben, hat mérkőzés óta nyeretlenek vagyunk, ebből a legutóbbi négy találkozón vereséget szenvedtünk. Nehezíti a dolgunkat, hogy Burai D. és Zelenyánszki L. öt sárga lap miatt nem léphet pályára ezen a találkozón. A paksiak egyébként abszolút a középmezőnyt képviselik, így ellenük hazai pályán összejöhet a győzelem, ami nagyon ráférne a csapatra. A bajnokság állása ráadásul annyira szoros, hogy egy sikerrel nagyot lehetne ugrani a tabellán. Hajrá Ladány!!!

2020. november 14., 13:30
Körösladányi MSK – Paksi FC II.

➡ A mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik meg.

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

húsz + hét =